Omara Háy

Könyvajánló: Amit gondolsz – az van lefestve

Festmények és róluk írt szövegek egy helyen – mindez olyan méretben kivitelezve, amit bárhová magaddal vihetsz. Rovatunkban Omara – Háy János Amit gondolsz – az van lefestve című kötetét ajánljuk.

Oláh Mara Omara (1945–2020) roma festőnő képeire Háy János (1960–) író, költő írt reflexiókat. A kiadvány a POKET és az Everybody Needs Art közreműködésével 2021 novemberében debütált. A sorozatból a Ludwig Múzeumban szerveztek kiállítást 2021. december 4-én.

Oláh Mara művészete külföldön nagy sikert aratott annak ellenére, hogy viszonylag későn, 43 évesen kezdett festeni. (Életéről korábban hírportálunkon is írtunk.)

Omara képeinek a cigányság egyéni és közösségi problémái, kifejezetten pedig a cigány nők, így a saját élete volt a témája. Omara nem ritkán szöveget is írt a képre, kontextusba helyezve a látottakat.

A 126 oldalas POKET-kötet sötétkék borítóján rikít a piros rész, ahol a szerző és cím olvasható. A POKET-könyvek minimalizmusa mégis kifejező egy ilyen színes egyéniség esetében is, mint Omara.

A kiadvány a POKET csapatának köszöntésével, valamint Bencze Péter előszavával indul. A köszöntőben olvasható, hogy a szövegszekvenciák a festmények hangulatát, perspektíváját és motívumait próbálják visszaadni.

„Háy János gyerekszájjátéka párosul Oláh Mara festményeivel”

– írta Bencze Péter.

A kicsiny méretű könyvben 60 Omara-képet és 60 Háy-írást találunk. A festmények és a szövegek önálló művekként is működőképesek. Együtt viszont erős párost alkotnak. A reflexiók és a festmények egyszerre különleges és hétköznapi, szomorú és vidám összképet adnak, amelyek a XXI. századi cigányság életét mutatják be.

Omara szöveges festményei kapcsán először azt is gondolhatnánk, hogy már többet nem lehet róluk mondani. Háy viszont megtalálta azokat a szálakat, amelyeket ki lehet bontani, meg lehet mutatni. A mini történetek az anyagiakban szegény, érzelmi világában és történésekben viszont gazdag cigányság életét prezentálják.

A kiadvány végén a festmények címjegyzéke olvasható.

Ajánljuk ezt a kötetet azoknak, akik érdeklődnek az egymásra ható művészetek iránt, valamint azoknak is, akik a realitás ábrázolását kedvelik úgy a képi, mint a szövegvilágban.

Omara – Háy János Amit gondolsz – az van lefestve című zsebkönyvét Magyarországon a kihelyezett POKET-automatákból lehet beszerezni, a könyvesboltok polcain a POKET-sorozatban is rá lehet találni, valamint online rendeléssel is hozzá lehet férni.

Sz. Kárpáthy Kata

Kárpátalja.ma

Fotók: Kárpátalja.ma