Könyvajánló: „Elmúlik, Istenünk…”
Háborús válsághelyzet közepette látott napvilágot a néprajztudományban hiánypótlónak számító kötet, mely Kárpátaljáról, Ugocsáról meríti anyagát. Témája pedig a temetkezés, az elmúlás, a református vallási szokások, az egykori hagyományos éneklési mód, a diktálás után való éneklés, valamint a népi írásbeliség lenyomataiként fennmaradt református temetési énektárak. Egy közösség, egy nemzetrész ezeresztendős jelenlétének lenyomata.
Rovatunkban Gál Adél 2025-ben megjelent „Elmúlik, Istenünk…” A temetkezés és az énekdiktálás szokása és kéziratos emlékei az ugocsai református közösségekben c. könyvét ajánljuk.
A kötet előszavát prof. dr. Bartha Elek, egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese fogalmazta meg. Az alábbiakban ebből idézünk.
„Minden kultúrának vannak olyan rétegei, amelyek még a múló idő, a gyorsan változó világ, a történelem viharai közepette is megőrzésre ítéltettek, és minden külső körülmény dacára táplálják egy közösség identitásának, összetartozásának, egymásrautaltságának érzését. Itt, Európa közepén, a történelem fő sodrában is azt tapasztalhatjuk, hogy kultúránk számos helyen tartalmaz olyan elemeket, közösségi hagyományokat, amelyek gyökerei évszázadokra, sőt évezredekre nyúlnak vissza, és amelyek a legnehezebb időkben is jelentős szerepet játszottak közösségeink fennmaradásában. Napjainkban sincs ez másként, amikor pedig úgy vélhetnénk, a tradicionális műveltség ideje leáldozott, a modern, globális, technikai civilizáció felülír minden korábbi egyéni és kollektív értéket. Nemzetünk alapkövei, helyi és etnikai közösségeink anyanyelvük gyakorlása mellett hétköznapjaikon és ünnepeiken számos alkalommal tudnak erőt meríteni abból, hogy természetes módon élik meg hagyományaikat. Ha időről időre elmaradnak is bizonyos szokások, mások viszont alkalmazkodnak az új idők feltételeihez, és magatartásmintát jelentenek a jelen vagy a jövő generációi számára.
Az emberi élet nagy fordulói, a születés, a házasság, a halál nagy gyűjtőmedencéi ezeknek az identitásformáló, családi, helyi, etnikai, felekezeti közösségfenntartó hagyományoknak. Meglétük, továbbvitelük, esetenként tudományos feltárásuk fontos mind az érintett közösségek, mind a kérdéskörrel foglalkozó szaktudományok számára. Különösen nagy jelentőségük van az ilyen néprajzi, folklorisztikai kutatásoknak az olyan térségekben, mint Kárpátalja, ahol napjainkban a magyar közösség hagyományai és a hagyományok hordozói fizikai létükben is veszélyeztetettek. A szokások, a kulturális örökség tovább élése is kérdéses a rendkívüli, háborús viszonyok között. A hiteles néprajzi adatokat közzétevő monografikus munka jelentősége így kétszeresen is felértékelődik. Annál is inkább, hiszen Kárpátalja egészéről elmondható, hogy ebből a szempontból kevéssé feltárt tájegységről van szó.
Gál Adél kötete komoly lépés a térség néprajzi kutatásában.
A fenti okok miatt is, de témaválsztása okán is, hiszen a temetkezési szokásanyag a hagyományos folklór és az identitást formáló gyakorlatok sajátos, több idősíkot átfogó területe. Úgy is fogalmazhatjuk, a temetkezés és az identitás kapcsolata mély és komplex. Az ehhez kapcsolódó énekhagyomány, az énekdiktálás pedig református magyarságunk egyik legarchaikusabb, kiveszőben lévő rétege, amelynek talán legutolsó előfordulásairól ad tudósítást a kötet. A halál köré szerveződő, évszázadokon át formálódó szokások értékeket fejeznek ki. Olyan értékeket, amelyeket a veszteségben osztozó közösség a sajátjának vall, és amelyekben elődeihez, őseihez való kapcsolata is kifejeződik. Azokon a területeken, ahol a magyarság kisebbségbe szorult, mint amilyen a vizsgált Ugocsa vármegye magyar népessége, sokkal erősebben érződik a temetési szokásfolklór és a református énekhagyomány nemzeti identitást kifejező ereje.”
A monográfiát az anyanyelv nemzetközi napján mutatták be Beregszászban.