35 éve hunyt el Szerhij Paradzsanov
35 éve, 1990. július 20-án hunyt el Szerhij Paradzsanov örmény és ukrán filmrendező, színész, képzőművész. Világhírűvé A gránátalma színe filmje tette, a magyar és ukrán közösség viszont az Elfelejtett ősök árnyai miatt emlékszik rá.
Grúzia fővárosában, Tbilisziben született 1924. január 9-én, a család harmadik gyermekeként. Antikváriummal foglalkozott a családja, és azt remélték, Szerhij fogja átvenni a boltot, de a filmet választotta, amit apja sohasem bocsátott meg neki. Bár régiségkereskedéssel nem foglalkozott, mégis megörökölte a család kifinomult ízlését.
Tanulmányi útja meglehetősen kalandos volt: Tbilisziben Vasútmérnöki Főiskolára és konzervatóriumba járt, majd Moszkvában ének tanszakon tanult a zeneművészeti főiskolán, valamint balettezett. Végül a Geraszimov Filmművészeti Intézetet fejezte be.
Első feleségét, a tatár nemzetiségű Nyihar Kerimovát testvérei ölték meg, mivel a család nem Paradzsanovnak szánta. 1955-ben újranősült, Szvitlana Ivanovna Scserbatyukot vette el, aki egy diplomata lánya volt. Egy gyermekük született 1958-ban, Szuren. Házasságuk 1961-ben ért véget. (Anya és fia Kijevben éltek halálukig: Szvitlana 2020-ban, Szuren 2021-ben hunyt el.)
1951-től foglalkozott filmrendezéssel. Első filmje a Moldáv mese volt, ezt követte 1954-ben az Andrijes.
Szigorúan vélekedett első filmrendezői évtizedéről, „hulladék”nak nevezte az akkor készült alkotásait.
1964-ben rendezte meg Mihajlo Kocjubinszkij műve alapján a Kárpátokban játszótó Elfelejtett ősök árnyait, amely nemzetközi hírt hozott neki. Kocjubinszkij elbeszéléséről itt olvashatnak bővebben:
Másik nagysikerű filmje, A gránátalma színei 1969-ben debütált.
Különleges, az akkori kortól teljesen eltérő látványvilága tette egyedivé filmjeit.
Paradzsanov hamar a hatalom célkeresztjébe került. Előbb filmjeit, majd őt is nemkívánatosnak minősítették. 1973 végén letartóztatták, 1978-ban szabadult.
1984-ben jelent meg A szurámi vár legendája, amivel elnyerte az Örmény és az Ukrán SZSZK Népi Művésze, valamint Sitgesi Filmfesztivál legjobb rendezői díját.
Szerhij Paradzsanov tüdőrákban halt meg 66 évesen, 1990. július 20-án.
Utolsó filmjét, a Vallomást emiatt nem tudta befejezni. Állítólag az orvostól azt kérte, hogy ha lehet, hat nappal hosszabbítsa még meg életét – ebből két napot forgatással töltött. Halálának évében kezdte ismét megismerni a világ munkásságát.
1990-ben Nyika-díjjal, egy évvel később Tarasz Sevcsenko Nemzeti Díjjal ismerték el munkásságát.
2023 végén Ungváron az Admiral Nahimov utcát róla nevezték át.
2024-ben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemzeti legenda címmel ismerte el. Ugyanebben az évben Szerhij Paradzsanov emlékére miniszobrot avattak fel Ungváron.
2004-et és 2024-et is Paradzsanov-évnek nyilvánította a UNESCO.
Nyitókép: gordonua.com
