A beregszászi társulatot is díjazták a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján

A fesztiválon június 19. és 27. között tizenkilenc határon túli és anyaországi társulat vett részt, s a zsűri és a közönség 25 előadást láthatott a 2014/15. évi idény legjobbnak tartott darabjai közül. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a magas színvonalú rendezői és társulati munkáért a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) Zoltán újratemetve című előadását díjazta.


A fesztivál fődíját a Nagyváradi Szigligeti Színház művészei vehették át A mi osztályunk című előadásban nyújtott teljesítményükért. Életmű díjat vehetett át Dobre-Kóthay Judit, Jászai-díjas díszlet- és jelmeztervező, aki stílus- és szemléletmeghatározó alkotásaival a romániai színházi élet kimagasló egyénisége, és László Sándor színész-rendező, egyetemi tanár, aki elhivatottsága és szakértelme által a vajdasági színházi élet meghatározó személyisége. Teplánszky-díjat a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Kés a tyúkban című előadásában nyújtott alakításáért Máthé Annamária kapta. Kisvárda Város díját a kiemelkedő színrevitelért a Temesvári Csiky Gergely Színház Futótűz című előadása kapta. Kisvárda Város Polgármesterének díját az újszerű rendezői elgondolásért és az igényes megvalósításért az Újvidéki Színház A csárdáskirálynő című előadása kapta.

A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját vehette át: az Újvidéki Színház III. Richárd betiltva és Csárdáskirálynő című előadásaiban nyújtott kiemelkedő alakításaiért Balázs Áron színművész; a Komáromi Jókai Színház Bányavirág című előadásában nyújtott kiemelkedő alakításáért Bandor Éva színművésznő; a Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház és a Yorick Stúdió Antosa című előadásában nyújtott kiemelkedő alakításáért B. Fülöp Erzsébet színművésznő; a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Karamazovok és Figaro című előadásában nyújtott kiemelkedő alakításaiért Galló Ernő színművész. Kisvárda város Közönség zsűri díját a Kassai Thália Színház Rükverc című előadása kapta.