A bujdosó Rákóczi a Vérke-parti városban

A budapesti Új Nemzeti Kamara Színház vendégszereplésével Rákóczi – a bujdosó fejdelem című
darabot láthatta a kárpátaljai közönség október 20-án a Beregszászi Művelődési Házban. Az előadást a
Rákóczi-emlékév alkalmából mutatták be.

A rendezvényt Pelsőczy László, a budapesti Új Nemzeti Kamara Színház tagja nyitotta meg köszöntve
az előadás iránt érdeklődőket, majd nagy vonalakban ismertette a prezentálásra kerülő darabot.

Fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc az elbukott szabadságharc után távol szeretett hazájától, Rodostóba
kényszerült. A száműzetésben nem magában élt a messzi Törökországban: követte hű kamarása,
Mikes Kelemen, akit Pelsőczy László, a társulat örökös tagja elevenített meg a színpadon.
Történetüket és törökországi életüket Mikes leveleiből ismerhettük meg, amit az íródeák képzeletbeli
nagynénjének írt. A darab az idős Mikes visszaemlékezésein át ismerteti meg azt az utat, amit Rákóczi
és kamarása jártak be.

Az eseményt a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Kulturális Osztálya szervezte. Az előadást
Pelsőczy László rendezte és Fazekas Lajos szerkesztette.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma