A kárpátaljai magyarság megmaradását segítik

Kárpátalján a napokban megalakult a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület, amely a helyi magyarság megmaradásának, közösségi értékei megőrzésének elősegítését tűzte ki célul.

A Csapon tartott alakuló ülésről kedden beszámoló ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap idézte Molnár Eleonórát, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület (KNE) vezetőjét, aki a rendezvényen elmondta: a népfőiskolai mozgalom Kárpát-medencei szintre emelkedik, a KNE ennek jegyében alakult. Rámutatott: a kisebbség megmaradásának három alappillére van, nevezetesen a politikai érdekképviselet, az oktatási hálózat és a közösségi értékek megőrzése. Mivel az első kettő már biztosítva van, a KNE a harmadik pillérnek a megalapozását kívánja a zászlajára tűzni – tette hozzá.

Az alakuló ülésen felszólalt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, aki ismertette a Lakiteleki Népfőiskola létrehozásának körülményeit, majd bejelentette, hogy a népfőiskolai hálózat most ki fog terjedni Kárpátaljára, Erdély, a Felvidék és a Délvidék irányába. Kifejtette: meggyőződése, hogy „a Lakiteleki Népfőiskola képes szolgálni Magyarországot, annak nemzetegyesítő politikáját, amit mindig is vallottunk”. Hozzátette: a Lakiteleki Népfőiskola története során most részesül először állami támogatásban, többek között abból a célból is, hogy megszervezzük a Kárpát-medencei mozgalmat.

Kárpátalján jelenleg nincs az egész megyét átfogó, a magyar települések értékeinek megőrzésére irányuló erőfeszítéseket összefogó szervezet. A KNE ezzel kapcsolatos programjának az elkészítését egy magyarországi szakemberekből álló munkacsoport segíti.

Forrás: szegedma.hu