A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház a Bárkában

A szarvassá változott fiú – kiáltás a titkok kapujából című előadással szerepel január 13-án a Bárka Színházban a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, Törőcsik Marival a főszerepben – közölte az MTI-vel kedden a budapesti teátrum.

A Bárka közleménye szerint a Vidnyánszky Attila által rendezett előadás 2003 óta szerepel a beregszászi társulat repertoárján.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című 1955-ös versét írja újra a színház eszközeivel – emlékeztet az előadás ajánlója. Juhász Ferenc költeménye Bartók Béla nevezetes műve, a kilenc csodaszarvas román eredetű népi regéjét feldolgozó Cantata profana alapján született.

Az előadás 2003-ban elnyerte a Bárka Színházi Fesztivál fődíját, a kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválja nagydíját, az egyik főszereplő, Trill Zsolt pedig a 2003-as gyulai Nyári Játékok Fesztiválján a legjobb férfi színészi alakításért járó díjat.

Törőcsik Mari és kárpátaljai születésű Trill Zsolt mellett a produkcióban játszanak a debreceni Csokonai Színház további beregszászi tagjai, Szűcs Nelli, Kristán Attila, Tóth László és Varga József is.

MTI, bkö brr