A Nagyberegi tájház 2019-es éve

A Nagyberegi tájház 2012 óta kulturális, szellemi, hagyományőrző egységként működik. Az elmúlt évek során az intézmény nagy népszerűségre tett szert, így csoportok egész hada szeretne eljutni a meghirdetett foglalkozásokra a szervezők nagy örömére.

Az év folyamán összesen 36 kézműves-foglalkozást szerveztek, melyeken mintegy 1500 iskolás vett részt. Megjegyzendő, hogy a foglalkozások a hagyományos, paraszti életteret tükröző környezetben történtek. Továbbá a magyar tárgyi és szellemi értékek is nagy hangsúlyt kaptak a múzeumpedagógiai keretek között zajló foglalkozásokon, melyekhez gyakran társult visszacsatolásként szolgáló múzeumpedagógiai feladatlap is.

A rendezvény célközönsége minden esetben az általános és középiskolás tanulók voltak. Alkalmanként legalább 25, de néha 30-35, egy-egy alkalommal pedig (a húsvéti és pünkösdi foglalkozásokon, tájházak napján, a szüreti délután idején stb.) 90-100 fiatal vett részt a foglalkozásokon. A program ilyenkor több elemből épült fel. A széleskörű hirdetésnek köszönhetően az iskolás csoportok Kárpátalja több településéről érkeztek: elsősorban Nagyberegről (helyi iskola), Beregszászból, Dédából, Ardóból, Sárosorosziból, Mezőváriból, Mezőkaszonyból és Ungvárról.

A programsorozat témáit és elemeit a szervezők igyekeztek a néphagyományban jeles napoknak számító alkalmakhoz kötni. A farsangi, húsvéti és pünkösdi ünnepekhez kapcsolódó rendezvények mellett helyet kaptak az őszi időszakhoz kötődő foglalkozások, valamint igen gazdag volt az adventi és karácsonyi időszak programkínálata is.

Minden foglakozás alkalmával a gyerekek igénybe vehetik a tájház népi játékait és játszóterét, mely Kárpátalján egyedülálló a maga nemében. Több mint tízféle népi játékot próbálhatnak ki itt a gyerekek.

Az alkalmak során egyre lelkesebben és egyre nagyobb számban érkeztek résztvevők. Az utóbbi időben pedig számos felkérést kapott a tájház kézműves-foglalkozások szervezésére és csoportok fogadására, főként Kárpátalja különböző magyar tannyelvű iskoláiból. Külön örömöt jelent a szervezők számára, hogy vannak olyan fiatalok, akik a foglalkozások rendszeres résztvevői.

Az idei év különlegessége, hogy Kárpátaljáról elsőként a Nagyberegi tájház csatlakozott a magyarországi és a határon túli tájházakat összefogó Tájházszövetséghez. A szervezet munkájába elsőként a tájházak napjával kapcsolódott be az intézmény, valamint a szervezők egy magyarországi konferencián is részt vettek, melyet a szövetség szervezett.

A Nagyberegi tájház programjainak szervezője a Pro Cultura Subcarpathica. A foglalkozások egy részét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. Emellett az év második felében szakmai partnerként volt jelen a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltsége is.

Gál Adél
Kárpátalja.ma