A nap verse: Fodor Géza: Kereszt és hold

Majd harmadnapra eláll a szél is
megpihenni a széttárt tenyerek között
ezen az öt sebből vérző
vörösen izzó égaljai tájon
hol tövis virágzik csakazértis

És ég mindennék elevenebb
rózsatűzben a seb

És fekete zene az éjszaka
mely toborozza árnyait
hogy újra
gyökeret ver a babona
s remeg az árva hit

A ciheres szélén zöld kereszt
mohaiban a múlt
a porba hullt, átszitált jelen
s a jövőnk,
mely ezekbe fúlt

Emlékeink bordakosarából
most fű nő és kápolnavirág
s az ádventi szívből patakzik a rozsda

Vérünk a kőben elszivárog
miként az álmok taorminái –

a kereszt mögül jön fel a hold

Fekete egyszem-éjszaka
kyklopszi, véres rés
a megfakult meggyfák sátrai közt
nyit a levelek fakult, zöldjén
haraggal vegyült smaragdmélyen
virrasztó fénnyel
– éberebben, mint a kés –
kínzóan, mégis
félelemében

Forrás: Fodor Géza: Angtyalok kezéből kihulló tájon című kötete, Intermix kiadó, Ungvár-Budapest, 2011