Adventvárás – az ünnepre készültek a Nagyberegi Tájházban

A Pro Cultura Subbcarpathica civil szervezet a karácsonyi ünnepek hangulatát idéző foglalkozást tartott a Nagyberegi Tájházban. Asztaldíszeket és dekorációkat készítettek az ügyes kezű gyerekek november 23-án.

A tájház programjai között kiemelkedő helyet foglalnak el a jeles napokhoz fűződő alkalmak. Főként igaz ez a karácsonyra, mely a keresztény egyház egyik legjelentősebb ünnepe. Olyan alkalom, mely minden család életében jelen van, s mely mindenki életében jelentős szerepet játszik. Ennek okán a tájházban több kézműves foglalkozás is az ünnepi előkészületekhez kapcsolódik.

Különösen fontos ez a jelenlegi körülmények közepette, amikor egy család életét a mindennapi nehézségek leküzdése tölti ki. A tájház a tematikus foglalkozások által próbálja kicsit kilendíteni a nehéz hétköznapokból a fiatalokat, s igyekszik megteremteni az ünnep hangulatát.

A szerdai foglalkozásra Dédából érkezett a csoport, melynek tagjai elsőként tájházi sétán vehettek részt. A botanikus kert és a tájház belső tereinek megtekintése során a legérdekesebbnek a kemence bizonyult.

A bemutató után következett az alkotómunka. A foglalkozás asztaldíszek készítésével telt. A gyerekek fából készült alapra gyertyát és fenyőágakat ragasztottak, majd ezt dekorálták. A díszítés során a természetes alapanyagok kerültek előtérbe. Az iskolások maguk sodorták a gyertyát méhviaszból. Majd dió, fenyőtoboz, festett és szárított isten gyümölcse, csipke és szalagok felhasználásával dekorálták az asztaldíszt.

A csoport tagjai felváltva az udvaron játszhattak. Az addig általuk soha nem látott és nem próbált népi játékok igen népszerűek lettek a kicsit körében.

Ezalatt a konyhában diós és lekváros kiflik készültek, melyeket a kemencében sütöttek ki. A foglalkozás végén a csoport együtt fogyasztotta el a nem mindennapi édességet.

A Nagyberegi Tájház foglalkozásai december közepéig folytatódnak. Az ünnepre készülve a továbbiakban fenyődíszek, mézeskalácsok is készülnek majd, és felelevenednek a Luca-napi népszokások is.

A programok a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében valósulnak meg a Csoóri Sándor Alap, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.

Gál Adél

Kárpátalja.ma