Agyagozással és horgolással folytatódtak a Nagyberegi Tájház kézműves foglalkozásai

A tanév vége felé igazi kikapcsolódást jelent a tanulók számára egy-egy órán kívüli foglalkozás. Ilyen lehetőséget biztosít a Nagyberegi Tájház is, ahol a magyar népi kultúra, a néphagyományok és a kézművesség rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a résztvevők.

Május 5-én agyagozással és horgolással telt a délután. Az alkalomra Gutról érkeztek iskolások. A tanulók nagy érdeklődéssel fogadták a tárlatvezetéskor elhangzott információkat, és örömmel sétáltak végig a botanikus kerten.

A csoport kétféle foglalkozással ismerkedett meg. Az agyag megmunkálását, a korong használatát mutatta be ifj. Hidi Endre keramikus, szobrászművész. A gyerekek kisebb alkotásokat – vázákat, tálkákat, tányérokat, medálokat – készíthettek, és díszíthették azokat kedvük szerint.

Fotó: Kárpátalja.ma

A foglalkozás további részében horgolni tanultak. Az iskolások első alkalommal fogtak kezükbe horgolótűt, így a munka lassan indult. A horgolás időigényes, nagy odafigyelést és türelmet igénylő folyamat. Emellett fejleszti a finommotorikus képességeket is. Mester Baksa Andrea kézműves segítségével minden tanuló megbirkózott a feladattal. A foglalkozás végére gyöngyökkel díszített horgolt karkötők és láncok készültek.

A konyhában Olasz Piroska szakácsnő kukoricalisztből készült süteményt, „málépogácsát” készített. A nap végén mindenki jóízűen fogyasztotta a nem mindennapi édességet.

Az alkalmakon a résztvevők szabadon használhatják a tájház népi játszóterét. A fából készült játékok különlegesek a fiatalok számára, kikapcsolódást és nem mindennapi élményt nyújtanak.

A Nagyberegi Tájház programjait a Pro Cultura Subcarpathica szervezte a Csoóri Sándor Alap támogatásával és a Hagyományok Háza Kárpátaljai Kirendeltségének szakmai partnerségével.

Gál Adél

Kárpátalja.ma