Arany Jánosról és Szent Lászlóról szóló emlékműsort tartott Tóth Péter Lóránt versvándor Kárpátalján
Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott címmel tartott emlékműsort Arany Jánosról, születésének 200. évfordulója, valamint Szent Lászlóról, a „lovagkirály” trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondó november 24–28 között Kárpátalján.
Tóth Péter Lóránt versvándorral a Kárpátalján tervezett körút utolsó helyszínén, Tiszakeresztúrban beszélgettem.
– Először 2012-ben, majd több alkalommal is felkereste Kárpátalját. Miért tartja fontosnak a határon túlra tett látogatásokat? Vannak támogatói?
– A határon túli magyarság identitásának megőrzésében nagyon fontos szerepe van az anyanyelv használatának. Volt egy olyan álmom, hogy megismerjem a gyönyörű Nagy-Magyarországot, nem csak mint egy turista, hanem a versek által. Talán a baranyai területeken kívül itt él a legkevesebb magyar, és épp ezért fontos, hogy minél több olyan kulturális és versmondó program jöjjön létre, ami a gyerekeknek és a felnőtteknek is egyaránt fontos lehet.
Első alkalommal egy Radnóti előadás kapcsán érkeztünk ide Kunszentmiklós volt polgármesterével és anyagi támogatása által. Eleinte a tanári pályám mellett szavaltam, három éve viszont otthagytam a tanítást és azóta életvitelszerűen járom előadásaimmal a Kárpát-medencét és a diaszpóra magyarságát. A szükséges anyagi támogatást pályázatok útján próbálom megszerezni, ilyen lehetőséget biztosít például a Nemzetpolitikai Államtitkárság. A jelenlegi körút előadása az Arany János Emlékév hivatalos programja. A támogatók között szerepel az Arany János Emlékév Bizottságon túl a Szent László Emlékév Bizottság, – aminek köszönhetően ötven darab Szent László kifestőt hoztam az alsó korosztályoknak –, a kecskeméti BÁCSVÍZ ZRT és Kurdi Viktor vezérigazgató úr, valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség.
– Ez alkalommal öt nap alatt 10 kárpátaljai településre (Gődényháza, Aklihegy, Tekeháza, Fancsika, Csepe, Karácsfalva, Tiszaújlak, Salánk, Nagyszőlős és Tiszakeresztúr) tett látogatást. Mi módon történt a települések kiválasztása?
– Pontosabban 5 nap, 10 település, 12 előadás. A mostani látogatásom előtt 42 kárpátaljai településen jártam, kb. 90 előadással. Van egy tervem: bejárni azt a körülbelül száz kárpátaljai települést, ahol magyarok élnek, és még szervezetten részt vesznek a számukra rendezett alkalmakon. E célból kértem Kudron Katalint és Kudron Zoltánt, a nagyszőlősi KMKSZ székház irodájának vezetőit, hogy olyan helyekre menjünk, ahol még nem jártam, és ahol nem gyakori a kulturális program. Vágyam, hogy oda is elmenjek, ahol akár csak 10 magyar is él, és a verseken keresztül próbáljak hitet, erőt adni az embereknek.
– Szavalt már Radnóti Miklóst és József Attilát is. Ez alkalommal Arany Jánost és Szent Lászlót eleveníti meg előadásában. Mennyire könnyű azonosulnia velük? Hogyan történik a műsor összeállítása?
– Úgy állítottam össze az előadást, hogy legyen benne egy kis Szent László és egy kis Arany János is, alkalmazkodva a helyi igényekhez. Latinovits Zoltán szerint, ha az ember kimegy a színpadra, akkor az elmondott versek költőivé kell válnia. De ez nem ilyen egyszerű. Ha Radnótit, József Attilát vagy Arany Jánost szavalok, vagy ha Szent Lászlóról beszélek, akkor általuk fogalmazom meg a saját véleményemet, az ő verseiket, az ő gondolataikat használom ahhoz, hogy megelevenítsem a világról a saját magam alkotta képet és, hogy az ő életpéldájukon keresztül bátorítsam a hallgatóságot. Nem szeretnék sem Radnóti Miklós, sem József Attila lenni. Fontosabbnak találom kiemelni az általam bemutatott emberek egy-egy példás tulajdonságát, cselekedetét. Szent Lászlónál például kihangsúlyozom, hogy milyen nemzetépítő szándék volt benne, ő volt az a királyunk, aki István után a Magyar Királyságot fölrakta Európa térképére. Beszélek példamutatásáról is. A csatában, az ellenség ellen indított roham megkezdése után tiltott volt a királyt bárkinek megelőzni a harctéren. Jó lenne, ha a ma élő vezető emberek szétnéznének, és észrevennék, hogy nem másokat kell kiküldeni a csatatérre, hanem előre kell menni és példát mutatni. Amit pedig Arany Jánossal kapcsolatban mindenképp meg kell jegyezni, az a gyönyörű szép anyanyelvünk gazdagsága. Egy átlagos ember életében háromezer szót használ, Arany János hatvanezret. Annyi kincsünk van, annyi tartalékunk, annyi olyan történelmi vagy irodalmi személyiségünk, akiket példaként oda lehet tenni a gyerekeknek, hogy ne a televízióból látott percnyi hírnévvel rendelkező embereket „majmolják”.
Általában az előadásaimat önállóan rakom össze, tehát a Szent Lászlót és az Arany Jánost is. Rengeteget kutatok, olvasok: könyvet, cikket, följegyzést. Rendkívül érdekes Arany Jánosnál is, hogy egy-egy verse milyen körülmények között született, mik az előzmények. A mostani előadásom egyik érdekessége, hogy elszavalom Szent László balladáját, amit Arany János írt.
– A legtöbb helyen az iskolák adtak otthont az Ön által bemutatott műsornak. Ez azt is jelenti, hogy főleg az iskolás korosztályt szeretné megszólítani? Milyen visszajelzéseket kapott a körút ideje alatt a hallgatóktól?
– Sok iskolában lépek föl, de azért igyekszem a felnőtt közönséget sem elhanyagolni. Azt gondolom, hogy a gyerekeknél kell elkezdeni az építkezést. Bennük még megvan az a fogékonyság és nyitottság, ami a felnőttekből már sokszor kiveszett. A felnőttek gyakran kiábrándulnak a világból, már nincs idejük arra, hogy a létfenntartáson kívül mással foglalkozzanak, elfelejtik, hogy ők is voltak gyerekek. De ennek az ellenkezőjét is tapasztaltam Fancsikán, ahol javarészt felnőttek vettek részt az előadáson, majd hálás szívvel és könnyes szemekkel jöttek oda hozzám, és mondták, hogy milyen jó volt hallani ezt a pár magyar szót.
Hálásak voltak. A felnőttek azt is elmondták, hogy gyerekként nem is hallottak László királyunkról, mert az iskolákban nem tanítottak magyar történelmet. Így most ők sok új történetet hallottak. Azt gondolom, hogy összességében az előadás elérte a célját, mert láttam csillogó szemű gyerekeket és felnőtteket, akiket megfogott valami Szent László és Arany János életéből, és akik visszavárnak.
– Miben más itt szavalni, ha egyáltalán van érezhető különbség, mint Magyarországon vagy más határontúli vidéken?
– Ágnes asszony története, az ugyanúgy Ágnes asszony története Kárpátalján meg Délvidéken is. Nem tennék különbséget. Gyakran használt szavak, hogy „határontúli” meg „anyaországi” magyar, de engem ez nem érdekel. Én nem tehetek arról, hogy Kunszentmiklóson születtem, a másik nem tehet arról, hogy Szabadkán, a harmadik arról, hogy Beregszászon. Már el kéne engednünk végre az egymás iránt érzett bizalmatlanságot és csak azzal foglalkozni, hogy ki milyen ember valójában. A verseknek és a versmondásnak van egy közvetítő és nemzetépítő szerepe is. Sokkal több az, ami összeköt minket, mint ami a határokkal elválaszt. Most már eljött annak az ideje, hogy jobban odafigyeljünk egymásra.
– Ha jól értesültem, jövőre egy nagyobb körútra készül Kárpátalján. Tudna mesélni erről?
– Egy délvidéki versmondó barátommal, Hajbert Ákossal, aki a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének az elnöke és Török Noémivel, Aranypáva Nagydíjas népdalénekessel összeállítottunk egy Arany Jánosról szóló előadást Az örökség címmel. Ebben versek, balladák szerepelnek, illetve Noémi népdalokat és keresztyén énekeket énekel. Az összeállított programot templomokba visszük majd, Kárpátaljára is. Az Arany János Emlékévhez kapcsolódóan, nagy reményeim szerint, tavasszal egy újabb 40 állomásból álló előadás sorozatra fogok indulni.
– Mi jut eszébe először Kárpátaljáról?
– Magyarországon kívül itt mondtam először verset. Nagyon szeretek Kárpátaljára jönni, mert nagyon barátságosak az emberek és azt látom, hogy ha nagyon nehéz körülmények között is, de próbálják magukat tartani, fontos számukra, hogy az anyanyelvüket megőrizzék.
Eszembe jutnak az utak is néha, az is rendkívül izgalmas, amikor egyik helyről a másikra utazunk, vagy a munkácsi vár, Beregszász, és a rengeteg barát és ismerős, aki újra és újra visszavár.
– Mit üzen a kárpátaljaiaknak?
– Tele van a média a nyelvtörvénnyel, nem lehet ezt megkerülni, nem beszélni róla. Az anyanyelv használatának a joga nem csak a mi nemzetünket érintő dolog, hanem egy egyetemes emberi jog. Annyira színes ez a nép itt Ukrajnában, Kárpátalján, és annyira színes kultúrával rendelkezik, hogy ez Ukrajnának is az előnyére válna, ha nem belerúgna, hanem támogatná és segítené az itt élő kisebbségeket.
Sok elkeseredett hangot hallok azzal kapcsolatban, hogy mindenki külföldön dolgozik, és hogy nincs értelme bármit is tenni, mert olyan, mint csepp a tengerben. Eszembe jutott Teréz anya. Amikor megkapta a Nobel-békedíjat, egy újságíró megkérdezte tőle: „40 éve kezdte a munkáját, és 40 év után a világ még rosszabb, mint azelőtt. Volt az egésznek valami értelme?” Teréz anya azt felelte, hogy ő nem akarta megváltani a világot, egyetlen egy csepp akart lenni a tengerben, mert ha egy csepp tudott lenni, akkor az a tenger már nem ugyanaz. Hiszek abban, hogy az ember az önmaga környezetében tud tenni valamit, amivel egy picit jobbá teszi a világot. Nem kell mindenkinek Szent Lászlónak lennie, nem lehet. Már azzal is nagyon sokat tesz az ember, ha a gyerekének mesél valamit este, vagy verset mond, mert ki tudja kiből lesz a következő Arany János.
Héder Zsuzsanna
Kárpátalja.ma