Bronzkori csákány és karperec a Beregvidéki Múzeumban

A beregszászi Kishegy a legkorábbi időktől lakott hely volt, ahol régészek megtalálták a több mint 40 000 évvel ezelőtt itt élt neandervölgyi és a több mint 10 000 évvel ezelőtti crô-magnoni ember nyomait is. Sok újkőkori tárgy kerül elő ott napjainkban is – ahogy erről nemrég egy kőbalta kapcsán is beszámoltunk. Legutóbb egy fa gyökereinek kiásásakor két bronzkori tárgyat találtak a földben: egy véséssel díszített karperecet, valamint egy hidegmegmunkálással készült bronzcsákányt, amelyek valószínűleg Krisztus születése előtt 2500–900 között a bronzkorban keletkezhettek – tudtuk meg Sepa Jánostól, a Beregvidéki Múzeum igazgatójától.

Krisztus születése előtt 5-4 ezer évvel a kőből készült eszközök mellett robbanásszerűen terjedtek a rézből készült tárgyak: fegyverek, eszközök, szerszámok, ékszerek. Ekkor jelentek meg az első aranyból készült tárgyak is, ez volt az úgynevezett rézkorszak, a fémművesség elterjedésének időszaka. Beregdédából és a már említett beregszászi Kishegyről, illetve Beregvégardóból kerültek elő ebből az időszakból származó rézcsákányok és halászó horgok.

Az emberek rájöttek, hogy ha a puha, törékeny, nem kellően ellenálló rezet ónnal, antimonnal, cinkkel vagy más fémmel ötvözik, kemény, a korróziónak is jobban ellenálló anyagot kapnak, a bronzot. Rezet és aranyat nagy mennyiségben lehetett találni a Kárpát-medencében, de az ón nagyon ritka volt itt, ezért a fémkereskedelem elterjedéséig gyakran antimonnal helyettesítették, amely a bronzhoz hasonlóan kemény ellenálló ötvözetet eredményez, de nem olyan szépen csillogó, aranysárga, mint a réz és ón ötvözete. A bronz megmunkálásának a legkorábbi emlékei a Kr. e. 4. évezred közepére tehetők, és a Kaukázus déli részén élő majkop kultúrához köthetők. A Kárpát-medencében a réz és az ón ötvözésének technikája Kr. e. 3 000 évvel jelent meg és gyorsan elterjedt, majd egészen Kr. e. a 9. század végéig jellemző volt. Ezt az időszakot nevezik a régészek bronzkornak, amelyet a vaskor követett. Valójában a bronz sok szempontból előnyösebb anyag a vasnál, alacsonyabb hőfokon munkálható meg, mint említettük már, jobban ellenáll a korróziónak, ezért bírnak ki a bronztárgyak a földben 4-5 ezer évet is, és semmivel sem puhább a színvasnál.

Valószínűleg a felszínen található sok arany- és rézércnek köszönhető, hogy a Kárpát-medencében az arany- és bronzművesség olyan magas színvonalat ért el, amelyhez fogható az akkori Európában csak a krétai-mükénei kultúrkör területén és a Skandináv-félszigeten fordult elő. Előkerült emlékei formagazdagságukkal, díszes és ízléses kivitelükkel valósággal ámulatba ejtik a régészeket. Ma már bizonyított tény, hogy a vidékünkön készült bronztárgyakkal kereskedtek az akkori emberek. Galíciában, Lengyelországban és az észak-német területeken szinte kizárólag a Kárpát-medencében készült bronztárgyak és fegyverek kerültek elő, nyugati irányban pedig egészen Svájcig elterjedtek voltak az itt készült antimon-bronz eszközök.

A bronzkort három szakaszra osztják a régészek, korai, középső és késői bronzkort különböztetve meg, melyek során egyre fejlettebbé vált a fémművesség, és egyre tökéletesedtek a díszítések. Kezdetben 3-6% ónt tartalmaztak az ötvözetek, később rájöttek, hogy 8-16% közötti mennyiség az ideális. A korábbi korszakokból viszonylag kevés lelet maradt fenn, mert azokat később újra beolvasztották. A most megtalált tárgyak pontos kora egyelőre nem ismert, de tucatnyi jel igazolja, hogy a bronzkorban keletkezhettek.

Beregszász környékén már a II. világháború előtt is sok történelem előtti rézből és bronzból készített tárgy került elő, már Lechocky Tivadar is sok, itt talált réz- és bronztárgyat vásárolt Beregszászban is – mondja Sepa János. Például a Kishegyen kőfejtés közben került elő a híres süvegcsúcs is. 1958-ban Horváth Miklós megszállott gyűjtő a Beregszászi 7. Számú Középiskola egyik termében állította ki az általa összegyűjtött tárgyakat. Horváth Miklós halála után gyűjteményét átköltöztették Beregszász központjába, ahol Népmúzeumként működött a jelenleg a Máltai Szeretetszolgálat tulajdonában lévő épület négy terme. A Népmúzeum gyarapodott, és a hetvenes évekre kinőtte a rendelkezésére álló négy helyiséget. Ekkor átköltöztették az akkori Druzsba szálloda földszinti részébe, ahol Internacionál-Barátság Múzeum néven működött tovább. Az akkori költözködés során viszont sok nyilvántartásba vett tárgy eltűnt, közöttük sok prehisztorikus tárgy is – jegyzi meg szomorúan Sepa János. A Druzsba szálloda későbbi tatarozásakor az Ungvári Honismereti Múzeum négy szakembere összeírta a megmaradt tárgyakat, diafilmeket is készítettek róluk, majd Ungvárra vitték az értékesebb darabokat. Az akkor keletkezett dokumentumok és diafilmek a pártbizottság új épületének pincéjében eláztak és nagyobbrészt megsemmisültek. Ezért a 2002-ben Sepa János által létrehozott múzeumban a korábbi gyűjtemény bronzból készült, díszes harci baltáit csak fekete-fehér fényképen lehet megnézni, de így is sokat elárulnak vidékünk történelméről.

Badó Zsolt

P. S.: A cikkhez felhasználtuk Prof. Dr. Josef M. Jankovich: Podkarpatská Rus v prehistorii című 1931-ben Munácson megjelent művét.

Kárpátalja