Díjazták a Pilinszky 100 vallásos szavalóverseny nyerteseit

A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség november elején hirdette meg a Pilinszky 100 online vallásos szavalóversenyét Pilinszky János születésének 100. évfordulója alkalmából. A lehetősséggel bárki élhetett, kortól és nemtől függetlenül. A versenyben való részvétel feltétele egy vallásos magyar nyelvű vers elszavalása és videójának beküldése volt.

Az ünnepélyes díjátadót december 2-án tartották a Pásztor Ferenc Közösségi Házban, ahol a nyertesek találkozhattak egymással, a zsűri tagjaival és a szervezőkkel. Idén Molnár János beregszászi római katolikus esperes-plébános, Domáreckájá Júlia, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze és Kocsis Marianna, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum magyar nyelv- és irodalomtanára vállalta el a zsűri szerepét.

Molnár János atya köszöntőjében elmondta:

Nagy örömmel hallgattam ezeket a szép szavalásokat. A vers, a költészet az emberi szónak a művészete. Az emberi beszéd pedig Isten ingyenes ajándéka, amelynek segítségével elmondhatjuk a gondolatainkat, érzéseinket, kommunikálhatunk embertársainkkal. A versek ősidőktől kezdve jelen vannak az ember életében. Például a Szentírásban is nagyon sok költeménnyel találkozunk, többek közt a Zsoltárok könyvében. A keresztény versek örök értékekről beszélnek, ezért örültem, mert ha ezek a szavak különösen megérintették a lelketeket, akkor ez azt jelenti, hogy ezáltal közelebb kerültetek az Úristenhez, hogy jobban ráéreztetek az Ő szeretetére és jóságára. Szeressétek a verseket! Tanuljátok a verseket! És nemesítsétek a lelketeket!

– hangsúlyozta a plébános.

Domáreckájá Júlia arra biztatta a gyerekeket, hogy verssel lepjék meg, ajándékozzák meg szeretteiket Karácsonyra, hiszen ez egy megvásárolhatatlan és örök értékű ajándék. Beszéde után egy különdíjjal lepte meg a verseny legfiatalabb tagját, a négyéves Gogola Erzsébetet.

Az eredmények a következőképpen alakultak:

Első helyezés: Fazekas Petra, Gogola Anna, Gogola Mária

Második helyezés: Turi Eszter, Gogola Erzsébet, Bunda Petra

Harmadik helyezés: Fehér Balázs, Vascsák Melánia, Fodor Hanna

Különdíj: Iván Olivía, Iván Milán, Vascsák Áron

A nyertesek oklevéllel és könyvvásárlási utalvánnyal térhettek haza.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma