Elültették a nemzeti összetartozás fáját a Perényi Kultúrkúria udvarán

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a nemzeti összetartozás napját méltatta a Perényi Kultúrkúriában június 4-én.

A rendezvényt Pallagi Marianna, a PCS igazgatója nyitotta meg. Majd Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntötte a jelenlévőket.

– A jövőt kell építenünk. A kárpátaljai magyarság megőrizte intézményrendszerét, megtartotta nyelvét.  A nehézségek ellenére is megmaradt a magyar közösség. Büszkén tekinthetünk vissza őseinkre. Azonban ne a múltban éljünk, hanem bízzunk a jövőben, bízzunk a megmaradásban – fejezte ki gondolatait Szilágyi Mátyás főkonzul.

Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora elmondta, hogy ami összeköti a nemzethez tartozókat, az a közös nyelv, a közös kultúra és az együtt megélt történelem. Mi, magyarok 101 éve bizonyítjuk, hogy ha akarjuk, akkor ez a kapocs olyan erős, hogy elhibázott történelmi, politikai döntések sem képesek szétszakítani.

Fotó: Kárpátalja.ma

A köszöntések után a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola növendékeinek műsorát tekinthették meg a résztvevők. Ezután Szilágyi Mátyás főkonzul, Vince István, a Beregszászi kistérség alpolgármestere, Csernicskó István rektor és Pallagi Marianna igazgató elültették a nemzeti összetartozás fáját a kúria udvarán, mely az életet, a megmaradásunkat és a magyarság összetartozását jelképezi.

A program megvalósulását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

B.K.
Kárpátalja.ma