Hagyományőrzés Mezőgecsében

A beregszászi járási Mezőgecse neve egyre ismertebb lesz a határon túliak és a kárpátaljaiak számára is. A böllérversenyükre és a lekvárfőző fesztiváljukra immáron ezrek látogatnak el. Tavaly egy újabb kezdeményezéssel rukkoltak elő. Az önkormányzat – Mester András polgármesterrel az élén – és a településen működő Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete – nevükhöz hűen – néptánc és kézműves tábort szerveztek a polgármesteri hivatalnak is helyt adó Kajdy-kúrián, valamint a szomszédságában található kultúrházban.
A résztvevők ezúttal a nemezeléssel és a ötvösművészettel ismerkedtek, illetve népdalokat, gyermekjátékokat meg mondókákat tanultak. És természetesen néptáncot. Ez utóbbinak volt most is a legnagyobb sikere. A táncokat egyébként a Tatabányáról érkezett Szegvári Ildikó koreográfus, néptáncoktató, a néptáncműhely igazgatója tanította. Segítségére volt két gyermeke – Anna és Márton –, illetve Szatmári Viola, a helyi kultúrház vezetője és Botos Viola koreográfus, valamint az Ungvári Közművelődési Kolledzs mezőgecsei diákjai is. Ezúttal viski és széki-erdélyi táncot tanultak a gyerekek. A talpalávalót Szegvári Márton (prímás), Somogyi Barnabás (nagybőgős), Kovács Sándor (brácsás) szolgáltatta.
A szombat esti záró­koncerten aztán mindenki bemutatta, mit tanult a hét folyamán. És igazi táncház kerekedett, melybe idén már bevonták a falu idősebb lakóit is. Akik nagy élvezettel elevenítették fel és fiatalos lendülettel ropták ifjúkoruk táncait. Tervbe is vették, hogy jövőre már a programba is beveszik a gecsei táncokkal való ismerkedést, hogy a helyi hagyományok mellett az itteniek táncát is megőrizzék.

-kósa-