Himnusz-mondó verseny Ungváron

Két évtizedes hagyománya van annak, hogy az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskolában ― a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége támogatásával ― a magyar kultúra napjához kapcsolódóan Himnusz-mondó versenyt rendeznek. Nem volt ez másképp idén sem: 2020. január 22-én délelőtt kezdetét vette a verseny, melyen Kölcsey Ferenc Himnuszát kellett előadniuk a 7–11. osztályos jelentkezőknek.

Az elhangzott produkciókat háromtagú zsűri – Horváth Ilona könyvtáros, Marcsák Gergely költő és Hidi Tünde, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársa – értékelte. Marcsák Gergely a zsűri véleményét összegző, értékelő beszédében kiemelte, hogy a Himnusz nem csupán egy költemény, hanem egy olyan vers, melynek egységesítő ereje van a magyarság számára, ezért is fontos, hogy mindenki tudja, lehetőleg az egészet, emlékezetből.

A versenyzők közül az I. helyezést Kovács Emília, az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium 11. osztályos tanulója érdemelte ki. A második helyet Szabó Nikolett (9. osztályos tanuló) és Bodnár Gréta (7. osztályos tanuló) kapta megosztva; a III. helyezett pedig Sulekovszka Lilla (9. osztályos tanuló) lett, mindhárman az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium képviseletében érkeztek. A Pro Cultura Subcarpathica különdíját Gorzó Juliannának, az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola 8. osztályos tanulójának ítélték oda.

A győztes versmondó az Ungvári Néprajzi és Népi Építészeti Múzeumban január 24-én rendezendő XI. CARPATICA ART EXPO kiállításon szavalja el ismét Kölcsey Ferenc Himnusz című versét.

 

Simon-Árpa Zsuzsanna

Kárpátalja.ma