„Itt élned, halnod kell” – Zenés irodalmi délután a Szent Kereszt kórus szervezésében

Szerző: | 2020.02.17., 12:43 | Kulturális hírek

A Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából Itt élned, halnod kell címmel szervezett zenés irodalmi rendezvényt Krajnik Irén február 16-án, a Pásztor Ferenc Házban.

Molnár János beregszászi római katolikus esperes-plébános a program elején köszöntötte az összegyűlteket.

– Nagyon fontos év ez minden magyar ember számára. A szülőfölddel kapcsolatban a szentírásban is azt olvassuk, hogy az Isten az, aki „meghatározta az itt lakásunknak a helyét és az idejét”. Az, hogy hova születtünk, nem véletlenszerűen történik, hanem az Isteni tervben van benne – hangsúlyozta beszédében.

A rendezvény vendége Simon Dominika – a kárpátaljai szülőföldön maradás napjának megálmodója és szervezője – is szólt a közönséghez, megosztotta gondolatait a szülőföldről, hazáról, itthon maradásról.

A délután meglepetése Balaczky Vladimir (Pitkin) előadása volt. A dalokat a Szent Kereszt kórus kísérte.

A műsort a Szózat eléneklése zárta, mely után Békéssyné dr. Lukács Angéla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulasszonya mondott köszönetet Krajnik Irénnek.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma

Nyitott téli esték

Nyitott téli esték

Az ötéves születésnapját ünneplő Nyitott Műhely jubileumi évének záró programjaként a Hagyományok Háza online workshop-sorozatot szervez az adventi időszak elején.

Pin It on Pinterest

Share This