Vígszínház

Januárban újabb előadások közvetítését tervezi a Vígszínház

Jövőre új előadásokkal folytatódik a Vígszínház online közvetítés-sorozata: a Hamlet, élő koncertszínház és A dzsungel könyve 25 éves jubileumi előadása is látható lesz.

A kő premierjének és Halász Judit karácsonyi koncertjének online közvetítésével zárta a decemberi hónapot a VígSTREAMház – olvasható a Vígszínház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a pandémiás helyzet miatt további közvetítéseket nem terveztek az évre, januárban azonban új előadásokkal folytatódik online sorozatuk.

Január 16-án a Hamlet egy korábbi felvételének közvetítését láthatja a közönség, ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével Eszenyi Enikő rendezésében.

Cseh Tamás munkássága előtt tiszteleg a színház január 22-én, a zeneszerző születésnapján, a Kelet-nyugati pályaudvar című élő koncertszínházi előadással, majd 23-án egy kortárs magyar drámát közvetítenek élőben, A vándorkutya címmel.

Január 30-án A dzsungel könyve című zenés darab 25 éves születésnapi előadását láthatja a közönség. A Békés Pál szövegkönyve alapján Dés László zeneszerző és Geszti Péter szövegíró által írt darabot Hegedűs D. Géza rendezésében mutatták be a Pesti Színházban.

Az előadások közvetítése az eSzínházzal való együttműködésben jön létre – áll a közleményben.

Forrás: mti.hu