Kezdetét vette a „Szól a Fülemüle!” – VIII. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány idén nyolcadik alkalommal szervezi meg a „Szól a Fülemüle!” Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutatót, amelynek szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége.

2022. augusztus 8-án a tehetségkutató seregszemlével vette kezdetét, amit egy 30 órás képzés tábor formájában követ.

A tehetségkutatóra a 7 és 16 év közötti kárpátaljai tanintézményekben tanuló, hagyományápoló hangszeres szólisták, hangszeres együttesek, szólótáncosok és néptáncegyüttesek jelentkezhettek egy elektronikus űrlap kitöltésével 2022. január 14. – 2022. július 31. között. Ez idő alatt 37 produkcióval nyújtották be jelentkezésüket az ifjú zenészek, összesen 163 fő. A seregszemlén végül 25 produkció mutatkozott be:

S.Sz.Fellépő neve:A seregszemlére benevezett intézmény:Kategória:Felkészítő tanárProdukció neve:
1.  Hangraforgó citera együttesSárosoroszi Tehetséggondozó Műhelyzenekar, hangszeregyüttesGáti GeorginaDunántúli népdalok
2.Hadar Lara MartinaNagydobronyi Tulipán Tanodahangszeres szólistaBíró-Szanyi AnikóSzatmári lassú és friss csárdás
3.Kocsis Rebeka Marozsi MilánNapusgár Hagyományőrző Gyermekcsoporttáncos szólista és táncospárKokas Károly és Botos KrisztinaNagyecsedi Verbunk csárdás és friss.
4.Bocskai László Lázár Alexa VanesszaNapsugár Hagyományőrző Gyermekcsoporttáncos szólista és táncospárKokas Károly és Botos KrisztinaKalotaszegi csárdás és szapora.
5.Szabó Károly és Néger BarbaraTulipán Tanoda Magyar Népművészeti isklolatáncos szólista és táncospárKokas Károly és Botos KrisztinaMagyarbődi csárdások
6.Bocskai Dávid és Szabó AnnamáriaNapsugárs Hagyományőrző Gyermekcsoporttáncos szólista és táncospárKokas Károly és Botos KrisztinaViski csárdások
7.Veres Ádám és Bukovecki BarbaraTulpán Tanoda Magyar Népmüveszeti Iskolatáncos szólista és táncospárKokas Károly és Botos KrisztinaSzatmári csárdások
8.Napsugár Hagyományőrző Gyermek csoportNapsugár Hagyományőrző Gyermek csoport civil szervezetnéptáncegyüttesKokas Károly és Botos KrisztinaNagydobronyi Karikázó Férfi csapás és csárdások.
9.Tulipán táncssoport.Tulpán Tanoda Magyar Népmüveszeti IskolanéptáncegyüttesKokas Károly és Botos KrisztinaMagyarbődi csárdások.
10.Kistulipánok tánccsoportTulpán Tanoda Magyar Népmüveszeti IskolanéptáncegyüttesBotos Krisztina és Kokas KárolyNyirségi csárdások.
11.Bocskai László Marozsi Milán Tulpán Tanoda Magyar Népmüveszeti Iskolahangszeres szólistaKokas Károly és Botos Krisztina 
12. Turjanica Emília Marozsi Milán Bocskai László Gyurkó Abigél Tulpán Tanoda Magyar Népmüveszeti IskolahangszeregyüttesKokas Károly és Botos Krisztina 
13.Balogh Màtè hangszeres szólistaBalogh Marianna/ Mèszàr KatalinDunàntùli összeàllìtàs citeràra
14.Csizmadia MárkUngvári 10.Számú Dayka Gábor Középiskolatáncos szólista és táncospárBotos BoglárkaFelcsíki verbunk és zsuka
15.Téglási Orchide néptánccsoportTéglási KultúrháznéptáncegyüttesIgnácz MáriaSárközi táncok
16.Téglási Eszterlánc néptánccsoportTéglási KultúrháznéptáncegyüttesIgnácz MáriaSzatmári vagy Rábaközi táncok
17.Hímes NéptáncegyüttesNagydobronyi LíceumnéptáncegyüttesTorma István1; Nagydobronyi csárdás.2;Kalotaszeg legényes
18.NapraforgókMóricz Zsigmond Kulturális KözpontnéptáncegyüttesTóth NatáliaMezőföldi néptánc
19.Seres SzintiaNevetlenfalui Művészeti Iskolahangszeres szólistaKurendás SzilviaSzatmári cimbalmos
20.Seres JázminNevetlenfalui Művészeti Iskolahangszeres szólistaKurendás SzilviaDunántúli ugrósok
21.Lovász KerolájnNevetlenfalui Művészeti Iskolahangszeres szólistaKurendás SzilviaDunántúli ugrósok
22.Lovász FeliciaNevetlenfalui Művészeti Iskolahangszeres szólistaKurendás SzilviaSoproni cimbalom muzsika
23.Pupcsik IstvánNevetlenfalui Művészeti Iskolahangszeres szólistaKurendás SzilviaVas megyei dalok
24.Nefelejcs együttesBeregszászi Kodály Zoltán művészeti iskolazenekar, hangszeregyüttesKacsó MariannaDél -Dunántuli népdalcsokor
25.Pengető citerazenekarPengető citera hagyományőrző Alapítványzenekar, hangszeregyüttesSimon SaroltaMoldvai népdalok

A programok bázisa a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma. A seregszemlét követően a táborba jelentkezettek, és a jelenlévők egy nagy közös táncházban vettek részt. Ezt követően kezdetét vette a népzenei és néptánc tábor.

A harminc órás képzésen az alábbi szakemberek oktatnak:

  • Szokolik Szabolcs – kétszeres aranysarkantyús és Fülöp Ferenc díjas táncos, a Püspökhatvani Bene József Általános Iskola oktatója
  • Szokolik Melinda – kétszeres aranygyöngyös és Fülöp Ferenc díjas táncos, a Püspökhatvani Bene József Általános Iskola oktatója
  • Váradi Enikő – a Hagyományok Háza Kárpátaljai Kirendeltségének kulturális szervezője, a Rezeda Folkműhely vezetője
  • Orosz Péter – a Rezeda táncegyüttes művészeti vezetője és a Sodró együttes táncos szólistája
  • Budai Bence – Ward Mária Katolikus Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium hallgatója
  • Fenyvesi Attila – Óbudai Népzenei Iskola hallgatója
  • Nagy Albert – népzeneoktató, előadóművész
  • Balogh Ábel – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója
  • Solymosi Vince – a Sárarany zenekar cimbalmosa.

A program szakmai referensei a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége képviseletében Váradi Enikő, valamint a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány képviseletében Kepics Andzselika.

Augusztus 12-én a képzés záró programjára kerül sor, ahol a gyerekek bemutathatják a héten megtanultakat, illetve egy közös produkciót fognak előadni.

A „Szól a Fülemüle!” – VIII. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató 2022. október 1-én valósul meg, amelyre még lehet jelentkezni ITT lehet.

A program a Magyar Kormány, Miniszterelnökség, Nemzeti Tehetségprogram támogatásával a „Fókuszban a tehetség a klasszikus- és népzene terén” program keretein belül valósul meg.

Váradi Natália, a program szervezője,

a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója