Kihirdették a beregszászi főiskola adventi virágkötő versenyének győzteseit

„Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.”
(Pilinszki János)

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszékének agrár szakcsoportja hagyományteremtő adventi virágkötő versenyt hirdetett november 25-ei határidővel. Jelentkezni adventi koszorú, karácsonyi asztaldísz és ajtókopogtató kategóriában lehetett.
A határidő napján dr. Kohuth Erzsébet, a Biológia és Kémia Tanszék koordinátora nyitó beszédében örömmel nyugtázta, hogy sokan reagáltak a felhívásra, szakmabeliek és laikusok egyaránt. Energiát, időt nem sajnálva szebbnél szebb alkotások születtek egy nemes cél érdekében. Az adventi csodák eladásából befolyt összeget ugyanis a tiszakeresztúri gyermekotthon kapja meg előkarácsonyi ajándékként.

A képen a nyertes koszorú látható.
A képen a nyertes koszorú látható.

Ezt követően Gajdos Éva, a főiskola tanára, a dísznövények gyakorlati alkalmazása tantárgy oktatója tartott előadást az adventi szokásokról, az adventi koszorú készítéséről, alapanyagairól, illetve a zsűri dolgát megkönnyítő értékelési szempontrendszerről is.

A négyfős zsűri is munkához láthatott az előadás után. Nem volt könnyű dolga dr. Kohut Erzsébetnek, Minya Jolánnak, a Fruzsina virágbolt tulajdonosának, dr. Pólin Irénnek, a Biológia és Kémia Tanszék agrár szakcsoportja koordinátorának és Csurman-Puskás Anikónak, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársának. 42 alkotás érkezett be általános és középiskoláktól, virágkötőktől, egyházközségektől. A koszorúk mindegyike megállta volna a helyét bármelyik virágboltban, bármelyik adventi vásáron. Az alkotók többsége klasszikus stílusban gondolkodott, koszorúikon az advent és a karácsony színei – a lila, a rózsaszín, valamint az arany, ezüst, piros voltak jellemzőek. A versenyzők közt voltak, akik merészebb ötletekkel rukkoltak elő. A közönség is leadhatta szavazatát. Míg a zsűri dolgozott, a közönség kézműves foglalkozáson vehetett részt, ahol karácsonyi dekorációkat készíthettek.

Osztatlan sikert aratott a pattogatott kukoricával díszített koszorú, amelyet a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum 10. osztályának virágkötő csoportja készített. Az asztaldíszek kategóriában a beregszászi Papp Viktória alkotása nyert. A kopogtatók kategóriában ugyancsak Papp Viktória vitte el az első és a második helyért járó díjat.

A díjakat az esemény főtámogatója, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, valamint a tiszaújlaki Mini Hollywood, a batári Tüzes farmergazdaság és a tiszabökényi KiKe virágbolt ajánlotta fel.

Csurman-Puskás Anikó

Kárpátalja.ma