Kopriva Attila festményeiből nyílt jubileumi kiállítás Munkácson

Július elején ötvenedik életévét töltötte be Kopriva Attila munkácsi festőművész, tanár, tanszékvezető, a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület elnöke. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás Kvinteszencia címmel először július elején Ungváron, jelenleg pedig július 22-én a művész szülővárosában Munkácson a Munkácsy Magyar Házban, ahol együtt ünnepelhetett kollégáival, barátaival, ismerősökkel, családtagjaival.

A megnyitóra az érdeklődők nagy kíváncsisággal érkeztek, s nem csalódtak.

Csebikin Andrij, az Ukrán Művészeti Akadémia elnöke szavaival élve Kopriva Attila meglepett mindenkit, hiszen nem azokat a festményeket hozta el Munkácsra, mint amelyeket Ungváron kiállítottak. Hozzátette, hogy a látott alkotások valóban megpendítik a lélek húrjait, mert nem csak a tárgy vagy a táj látható rajta, hanem benne van a művész minden átélése.

 Tarpai József, a Munkácy Magyar Ház igazgatója megköszönte a festőművésznek, hogy a magyar ház felújításánál, kialakításánál rendszeresen segített, hiszen ő álmodta meg a kiállítótermet, s az ő munkája eredménye a bejáratnál található Munkácsy- mellszobor. Továbbá elárulta, hogy sikerült megvásárolni Erdélyi Béla kárpátaljai neves festőművész munkácsi házát, ahol egy alkotóházat alakítanak ki a közeljövőben Korpiva Attila segítségével, aki szívesen ápolja példaképe emlékét.

A meglepetések sorát a városi tanács kulturális osztályának képviselője Turjanica Tetjána folytatta. Szívélyes köszöntőjét követően egy díszoklevelet adományozott a művész úrnak eredményes munkásságáért.

Fotó: Kárpátalja.ma

Borisz Kuzma, a Kárpátaljai Ukrán Művészeti Szövetség elnöke is alátámasztotta a hallottakat:

– Attilában azt értékelem a legjobban, hogy nagyszerűen tud játszani a színekkel. Játszani! Mert a festőművészet nem más, mint életünk története a színek játékával elmesélve

– emelte ki.

Erfán Ferenc, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatója is szeretettel fordult barátjához, kollégájához, még sok remekművet és eredményes munkát kívánt a továbbiakban.

A sok köszöntő után végre az ünnepelt is szóhoz juthatott. Megköszönte Tarpai Józsefnek a kiállítás megszervezésének lehetőségét. A kvinteszencia szó választásához annyit fűzött hozzá, hogy egy olyan művészeti értékről, lényegről van szó, melyre egyfolytában vágyunk, afelé haladunk, de sosem érjük el, mert amint elérnénk, elfogynának a vágyaink és a motivációnk. S ez az érzés a műveinek megalkotásának folyamatában mindig benne van.

A festmények megtekintése során a jelenlévők megcsodálhatták a festőművész szemszögéből ábrázolt tájak, tárgyak különleges színvilágát, valamint tekintetet vonzó összeállítását. Közben szaxofonzene szólt, melyet Olekszij Morgocsev szolgáltatott ezen a délutánon.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma