Körmönfonás és gatyamadzag – őszi kézműves foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

Szerző: | 2020.10.21., 16:16 | Kulturális hírek

Kézműves foglalkozás a Nagyberegi Tájházban (Fotó: Kárpátalja.ma)

A Nagyberegi Tájház e héten is kézműves foglalkozással várta a fiatalokat. A kisiskolások a körmöcskével való fonást és a csuhévirág készítését tanulhatták meg a program során. Az október 21-ei foglalkozásra Nagyberegről érkeztek iskolások.

A szervezők olyan feledatokkal készültek és olyan kézműves technikát mutattak be, melyekkel a második osztályos gyerekek is könnyen megbirkózhatnak. A tájház foglalkoztatótermében a csuhé megmunkálását tanulták Derceni Lévai Irénke vezetésével. A kézműves szakember a foglalkozás elején mesélt a gyerekeknek a csuhé felhasználási lehetőségeiről, majd részletesen mutatta be a virág készítésének menetét. A gyerekek érdeklődéssel figyelték és készítették a saját virágjukat.

Csuhévirágok készülnek a Nagyberegi Tájházban (Fotó: Kárpátalja.ma)

A tájház kamrájában a körmönfonást tanulhatták meg Furman Éva vezetésével. A fonási technika újdonság volt a gyerekek számára, de mindannyian megbirkóztak a feladattal.

Általában a fonás elkezdése és befejezése okoz nehézséget a gyerekeknek. Abban segítünk mindenkinek külön-külön. A fonás pedig szinte mindenkinek megy. A körmöcskézés olyan technika, ami mindig sikerélményt nyújt a gyerekeknek – mondta el a szakember.

Ezalatt a konyhában finom édesség, palacsinta készült, melyet minden gyerek saját maga töltött meg kakaóval vagy lekvárral.

A foglalkozás végén mindenki rövid tárlatvezetésen vett részt, amelyen a tájház érdekesebb régi tárgyait ismerhették meg az iskolások.

A rendezvényt a Pro Cultura Subcarpathica szervezte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, valamint a Hagyományok Háza Kárpátaljai Kirendeltségének szakmai partnerségével.

Gál Adél

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This