Közös tárlat nyílt a Munkácsy Mihály Magyar Házban

Ismét tárlat nyílt a Munkácsy Mihály Magyar Ház kiállítótermében, melynek megnyitóját december 18-án tartották meg. Ez alkalommal a Kárpátok Művészetéért és Kultúráért Egyesület tagjainak, valamint barátainak közös kiállítását szervezte meg Kopriva Attila festőművész és a Munkácsy Ház.

A teremben különböző stílusú festményeket tekinthettek meg az érdeklődők, úgymint realisztikus, expresszionista, grafika, de a struktúrájukat tekintve egységesek. Egyik különlegesség volt Ovidiusz, a több mint kétezer éves római költő kötetéhez készült illusztrációk bemutatása, melyeket Csebikin Andrej, az Ukrán Művészeti Akadémia elnöke hozott el Munkácsra.

Ezenkívül a kiállításon a közönség megtekinthette Bokotej András, Boris Kuzma, Angyalossy Sándor, Kopriva Attila, Selevickij Jurij, Lucenko Igor, Matl Péter, Laskay György, Hidi Endre és Villasek Tibor műveit.

Kopriva Attila köszöntőbeszédében elmondta:

– Minden ember élete során elgondolkodik azon, hogy mi is az igazság, és megpróbálja kiválasztani azokat a kritériumokat, amelyek által ezt az igazságot keresi és megtalálhatja. Valahogy így vagyunk a festészettel is: minden alkotó kiválasztja azokat a kritériumokat, amelyek alapján felépíti a saját művészetét, beleszőve saját látásmódját, és megpróbálja azt a világát a szemünk elé tárni. A cél mindig az, hogy megszülessen egy párbeszéd az alkotó és a közönség között. Közös kiállítást szerveztünk az egyesületünk hat tagjával és a barátainkkal, akikkel szoros kapcsolatban állunk. A barátaink olyan neves festőművészek, akik már számos városban, országban értek el sikereket. De nemcsak azért fontosak számunkra, hogy növeljék a tárlat értékét, hanem azért, hogy egy egységes képet alkossanak és adjanak arról, hogy mit is szeretnénk mi, merre haladunk.

Csebikin Andrej örömét fejezte ki afelől, hogy megnyílt a Munkácsy Mihály Magyar Ház, mely méltó emlékét őrzi a nagy festőművésznek, ugyanakkor helyet ad más művészeknek is, hogy kiállíthassák alkotásaikat.

Matl Péter szobrászművész kiemelte:

– Nemrégiben volt egy online kiállításom, amikor feltettem a képeket az internetre, de nem láttam az arcokat. Csak lájkok jöttek, meg hozzászólások, de nem volt élő kontaktus, ami a legtöbb feltöltődést jelentette volna

– mesélte el.

Elmondta, hogy a Pro Arte Munkács civil egyesület már második alkalommal csatlakozik a Kárpátok Művészetéért és Kultúráért Egyesület programjához. Szerencsésnek nevezte a közös kiállításokat, mert mindenkinek jobb rálátása van a művekre, több alkotót ismerhet meg.

Az ünnepi megnyitó után a jelenlévők megtekintették a kiállított műveket. A zenei kíséretet Olekszij Marhacsov szaxofonos tette szebbé.

Az alkotásokat 2022. január 29-ig, hétköznapokon 8:00 és 16:00 (k.e.i.sz.) között, hétvégén pedig előzetes egyeztetés szerint (az alábbi telefonszámon: +380 50 555 28 95) tekinthetik meg az érdeklődők.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma