Kultúrák hírvivője – Nagy Lajos fotográfus egyéni tárlata Ungváron

Távoli, lenyűgöző tájakra kalauzol, s egy alig ismert kultúra világába nyújt bepillantást az erdélyi Nagy Lajos Belső-Mongóliáról készült fotósorozata. A különleges fényképekből január 31-én nyílt tárlat az ungvári várban.

A fényképkiállítást – a Szathmári Pap Károly nevét viselő nemzetközi fotóművészeti fesztivál keretein belül – a romániai Euro Foto Art Egyesület (EFA) szervezte a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) égisze alatt.

A házigazdák nevében Volodimir Norba, a Kárpátaljai Fotográfusok Szövetségének elnöke, valamint Mihajlo Delehan, a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Honismereti Múzeum igazgatóhelyettese köszöntötte az Erdélyből érkezett fotóművészeket és az érdeklődő közönséget.

Tóth István, a fesztivál főkurátura, az EFA elnöke elmondta: a nemzetközi fesztivál célja, hogy bemutassa az európai közönségnek Szathmári Pap Károlyt, az első haditudósító-fotográfust, aki elejétől a végéig fényképekkel dokumentálta egy háború eseményeit. A nem mindennapi tehetségű, elhivatott és a kultúrák párbeszédét a művészet eszközeivel is elősegítő fotóművész alakjának – alkotásainak bemutatásán túl – azáltal is igyekeznek emléket állítani, hogy az ő szellemiségét tükröző kortárs fotóművészeti kiállításokat szerveznek immár nyolc esztendeje. A rendszeres tárlat egyik helyszíne évek óta Ungvár. Ezúttal Nagy Lajos erdélyi magyar fotóművész egyéni kiállításával érkeztek a kárpátaljai közönséghez. A tárlat képeit a számos nemzetközi díjjal kitüntetett fotográfus Mongóliában tett utazása ihlette. Nagy Lajos kifejtette: a legnagyobb kihívást a helyiek bizalmának elnyerése és a velük való azonosulás jelentette. Egy jó életképhez ugyanis a művésznek lelkileg is közel kerülnie az emberekhez. Fotográfusként a tevékenységben, cselekvésben, arckifejezésben tükröződő lelkületet igyekszik megragadni, ezt próbálja fényképei által visszaadni. Mindegyik alkotásában – ábrázoljon az embert, bármilyen élőlényt vagy akár egy tájat – van egy közös vonás. A fénykép elkészítéséhez rá kell éreznie a portré alanyának személyiségére, meg kell értenie a tájat, és megtalálni azt, ami összeköti őt a szemlélődése tárgyával.

A szabadság érzete áthatja a kiállítás összes képét, amelyek mindegyike a sivatagban készült. A művész szerint az óriási puszta tér ugyanazt érezteti az emberrel, mint mikor hegytetőn áll: hogy ez a világ az övé. Nagyrészt ez a szabadságérzet jellemzi és összegzi a mongol identitást. Kimondottan találóan tükrözi ezt az érzést az egyik kép, amely egy köteg színes léggömböt ábrázol. „Amikor az ünnepi szertartás alkalmával a léggömböket felengedik, az egy magasztos pillanat: ez maga a felszabadulás, a szabadság” – magyarázta a művész.

A kiállítás február 20-ig tekinthető meg az ungvári várban.

 

Hidi Tünde–Szlucky Eleonóra

Kárpátalja.ma