„Legyen becsületes, mert ember”– Wass Albert felolvasó maraton Beregszászban

Idén Beregszász is csatlakozott ahhoz a szépirodalmi ünnephez, melyet az egész Kárpát-medencében, sőt a tengeren túl is tizenkettedik alkalommal szerveznek meg Wass Albert emlékére.

A rendezvény célja a magyar író emlékének őrzése mellett a lelki feltöltődés, a közösségépítés, valamint a jövőépítés, hiszen a felolvasott részletek, versek után a résztvevők elmondhatták gondolataikat arról, hogy a megidézett eszmék megvalósulásáért, a világunk gyógyításáért mit lehetne tenni az adott közösség vagy akár a nemzetünk szintjén. A felolvasók és a hallgatók egyaránt kifejezhették részvételükkel összetartozásukat, és azt, hogy határozottan kiállnak az összmagyar szépirodalom megtartó ereje mellett.

A rendezvény ünnepi megnyitója a himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd azt követően Békésyné dr. Lukács Angéla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja és Molnár János beregszászi esperes-plébános köszöntötte a teremben összegyűlt diákokat, pedagógusokat, érdeklődőket.

A maraton Wass Albert Üzenet haza című versének közös felolvasásával kezdődött, ezt követően Ferenci Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze szavalta el a szerző Az Otthon-fa című költeményét.

Gál Natália és Vass Magdolna színészek is kedvenc Wass-költeményükkel érkeztek. Először a Patkányok honfoglalását, majd a Te és a világ című örökké aktuális szerzemény részletét hallhatta a közönség.

Kacsanovszki Beatrix, Szilvási Szilárd és Jakab Tamás segédszínészek felváltva olvasták fel A titokzatos őzbak című novellát.

Jakab Eleonóra, a KÉSZ beregszászi csoportjának elnöke ez alkalommal Fedák Sári emlékirataival érkezett az ünnepre, mely rendkívüli kedvességgel és részletesen szólnak városunkról.

Bonkaló Beáta és Bonkaló Angéla az Intelem, illetve a Gyertyaláng című Wass Albert-verset szavalták el.
Ferenci Attila fellelkesülve a hallottakon A bujdosó imáját is felolvasta, majd elmondta, hogy az erdélyi író, költő műveinek hallgatása olyan ünnepi érzést kelt benne, mint amikor vasárnap felveszi a fehér inget.

Bíró Gergő Somogyvári Gyula És mégis élünk című regényével érkezett, mely az 1921. december 21-én megtartott soproni népszavazásról szól, amikor ugyanis a város polgárai a Magyar Királysághoz tartozásuk mellett döntöttek.
Az estig tartó maratont Bunda Szabolcs, Kishegyi Mária, Pirigyi Gergely, Rontó Éva, Kurmay Sándor által felolvasott művek töltötték ki.

Az értékesebbnél értékesebb alkotások felolvasása után a jelenlévők úgy érezték, hogy jó a világ és jó jónak, jó becsületesnek lenni, mert emberek vagyunk. Azt hiszem, ezért érdemes volt eljönni…
A rendezvény végén a résztvevők közösen elénekelték a Szózatot.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma