Lovagokat fogadott Szentmiklós vára

A Csinagyijevói palota – ismertebb nevén a Szentmiklósi vár – január 21-én lovagokat és úrhölgyeket fogadott. Táncos, zenés mulatsággal, és lovagi tornával emlékeztek meg a lembergi Levente Rend (Paladinok Rendje) indulásának nyolcéves évfordulójáról és annak az egyéves évfordulójáról, hogy létrehozták a Jeremiás klubot, mely a történelmet hivatott újra eljátszani.

A Levente Rendhez tartozik több Nyugat-Ukrajnai klubbal egyetemben, munkácsi Jeremiás is, melyet fiatalok hoztak létre, hogy újra eljátsszák az élő történelmet, azaz ezen föld XIV-XV. század fordulójának történéseit. Magyarországról és Lengyelországból is érkeztek barátaik, akikkel együtt ünnepeltek Kárpátalján.

Találkozóhelyül a Szentmiklósi várra esett a választásuk. A helyreállított és a kor szellemében berendezett vár, a vendégfogadó ceremónia és a várjátékok – a lovagi torna – mind az ilyesmiben jártas, mind az ilyet először látók számára érdekfeszítő időtöltés volt.

A lovagi torna egyfajta próba volt a az első tavasszal megrendezésre kerülő nemzetközi fesztiválra. A középkorhoz hűen öltözött lovagok és úrhölgyek azt a nemességet testesítették meg, akik ez időkben éltek a mai ukrán földön és – mint állítják – nem játsszák a lovagiasságot, hanem a történelmet ültetik át napjainkba – írja az uzhgorod.in.

Forrás: Kárpát-Tur.net