Magyar állami kitüntetéseket adtak át Beregszászban

Szerző: | 2021.08.20., 18:54 | Kulturális hírek

Fotó: Kárpátalja.ma

Nyolc kárpátaljai magyar személy vehette át magas rangú állami kitüntetését Magyarország nemzeti ünnepén. A rendezvénynek a beregardói Perényi Kultúrkúria adott otthont.

Az ukrán állami és magyar nemzeti himnuszok eléneklése után Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntötte a megjelenteket. Beszédében elmondta: a gyönyörűen felújított Perényi-kastély méltó színhelye annak az ünnepségnek, ahol Kárpátalja kiemelkedő személyiségeit tünteti ki Áder János köztársasági elnök. A dátumnak is különleges jelentősége van, hisz Szent István alakja meghatározó a magyar történelemben, olyan személyiség volt, aki erős és független országot tudott kiépíteni. Első királyunk példaként szolgálhat előttünk kitartásban, nemzetépítésben, keresztény értékeink megszilárdításában.

Az ünnepségen Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja, valamint Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul adták át a magyar állami kitüntetéseket azon személyeknek, akik munkásságukkal, életükkel sokat tettek a kárpátaljai magyarság megmaradásáért, nyelvének megőrzéséért és érdekeinek képviseléséért.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át Zsukovszky Miklós, a Beregi Református Egyházmegye esperese, a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság vezetője. A kitüntetett köszönő beszédében elmondta, régi álma vált valóra a tűzoltóság megalakulásával, melyet Jakab levelének verse ihletett: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jakab 4:17).

Szeles Emmát, a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola igazgatóhelyettesét Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért. Az egykori tanügyi vezető elmondta, nagyon boldog, amiért ilyen magas rangú kitüntetést vehet át, de ezt nemcsak ő egyedül, hanem az egész közösség kiérdemelte. Elmondta, a pedagógiai munka az egyik leghálásabb hivatás a világon még akkor is, ha néha lemondásokkal jár.

Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át Kudron Zoltán, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Nagyszőlősi Alapszervezetének elnöke. A díjazott köszönetet mondott mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy munkásságával a kárpátaljai magyarság szolgálatában álljon.

Szintén Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki Mészáros Györgyit, a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum tanárát, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács alelnökét. A pedagógus büszkén mesélt különböző nemzetiségű felmenőiről, kiemelve magyar édesanyját, aki kialakította benne a magyar nemzeti öntudatot.

Palkó Katalinnak, a KMKSZ UJSZ alelnökének, a Tiszasalamoni Alapszervezet elnökének is Magyar Ezüst Érdemkeresztet adományozott Áder János. A kitüntetett kiemelte, megható és egyben felemelő érzés, hogy épp a magyar nemzeti ünnepen veheti át ezt a különleges érmet. Palkó Katalin köszönetet mondott azoknak, akik segítik munkáját, megfelelő környezetet biztosítanak számára az eredményes munkához, és felterjesztették a díjra.

Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki Popovicsné Palojtay Mártát, a Család és Élet Egyesület vezetőjét, aki köszönetet mondott családjának a támogatásért, akik mindig mellette álltak a számára fontos döntésekben.

Áder János Hrabár Tamást Arany Érdemkereszttel, míg Berlanyuk Anikót Ezüst Érdemkereszttel tüntette ki. Ők nem tudtak személyesen megjelenni az ünnepségen, kitüntetéseiket egy másik alkalommal vehetik át a konzulátus munkatársaitól.

A rendezvény végén Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke mondott köszöntőt, aki „harcostársaknak” nevezte a kitüntetett személyeket. Elmondta, fontos, hogy legyenek olyan emberek a kárpátaljai magyar közéletben, akikkel közösen lehet tevékenykedni vidékünk magyarságáért.

Horváth Gabriella

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This