Magyar Kultúra Napja: Kölcseyről emlékeztek meg Beregszászban

A Magyar Kultúra Napja alkalmából ismét megszervezte hagyományos rendezvénysorozatát a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK). A programoknak január 20–21. között Beregszász, Munkács és Ungvár ad otthont.

Az eseménysorozat első állomásaként Kölcsey Ferencről emlékeztek meg Beregszászban, a posta épületén lévő emléktáblánál január 20-án, ahol koszorúzással adóztak a Himnusz szerzőjének.

Zubánics László, a KMMI igazgatója méltatta Kölcsey életét. Kiemelte: ahogy Kölcsey a papír és a tinta, úgy számunkra a billentyűzet és az online tér az, ahol „szabadon szárnyalhat a gondolat mindenféle akadály, cenzorok, illetve bármiféle megkötések nélkül”. Arra bíztatta a jelenlévőket, hogy „az idei esztendőt az írásnak szenteljük”. Kifejtette, hogy idén számos olyan esemény lesz, amire büszkék lehetünk, célozva az idei kulturális centenáriumokra.

Fotó: Kárpátalja.ma

Az ünnepség a Himnusz közös eléneklésével és koszorúzással záródott.

A továbbiakban az Európa-Magyar Házban megtartották a Beregszászi Értelmiségi Fórum 2022 című találkozót, majd Munkácson a Zrínyi Ilona és a gyermek Rákóczi Ferenc szobrát koszorúzták meg.

Kapcsolódó: Beregszászi Értelmiségi Fórum 2022

A programsorozat január 21-én a XII. Carpatica Art Expóval ér véget az Ungvári Néprajzi és Népi Építészeti Múzeumban a MÉKK szervezésében. Az alkalmon a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesület festőtáborainak és más műhelytagok munkáiból készült válogatást mutatnak be. A rendezvényen a Csipkés zenekar működik közre.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma