Nekem a kultúra – László Kamilla alkotása
A Pro Cultura Subcatpathica civil szervezet fotó- és rajzpályázatot hirdetett 2024 decemberében „Nekem a kultúra” címmel. A szervezet korhatár nélkül várt minden olyan jelentkezőt, aki szerette volna megmutatni, számára mit is jelent a kultúra. A pályázatra összesen 121 alkotás érkezett be: 52 rajz/festmény és 69 fotó.
Rajz kategóriában 3. helyezést ért el László Kamilla, a Nagyberegi Református Líceum diákja.

Ismerjük meg őt:
„László Kamilla vagyok, 15 éves, Sárosorosziban lakom a szüleimmel és a nővéremmel. A Nagyberegi Református Líceum 10. évfolyamához tartozom.
Szabadidőmet szívesen töltöm zenehallgatással és rajzolással, viszont ez nem minden. Nagyon szeretek sorozatokat nézni, vagy érdekes kiegészítőket készíteni saját kézzel, dalszövegeket/történeteket írni és dekorálni is.
Mikor először hallottam erről a pályázatról hezitáltam, mivel még sosem vettem részt hasonló versenyen, viszont a sok támogatás és kedves szó hallatán úgy döntöttem megpróbálom. Nem gondoltam volna, hogy helyezést érhetek el, hiszen annyi ember jelentkezett csodás alkotásokkal.
Magamhoz vettem egy papírt és egy tollat, és feltettem magamnak a kérdést: „Mit is jelent számomra a kultúra?”. Temérdek kép bevillant, majd arra jutottam, hogy azt az emlékművet rajzolom le, amelyiket életem során a legtöbbször láttam, és már majdnem fejből tudtam hová kell húznom azokat a bizonyos vonalakat.
Jövőbeli terveim kicsit még homályosak, viszont érdekel a művészet. El szeretném sajátítani mégjobban a grafikát és a színes alkotásokat, illetve többet kellene gyakorolni a vászonra való festést és fejleszteni a digitális rajztudásom is. Emellett fodrászatot is szeretnék tanulni mivel érdkelenek a különleges hajstílusok és a merész színezés. Nagy cél még számomra beutazni a világot. „