Nem az a festő, akinek ihlete van, hanem aki másokat inspirálni tud
December 13-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Gross Arnold kiállítóterme újabb impozáns kiállítással gazdagodott. Ezúttal Imre Ádám Fény című kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők december 19-ig.
Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektorhelyettese a kiállítás megnyitóján elmondta, hogy Imre Ádám nem először mutatja be alkotásait a főiskolán, hiszen 2011 márciusában „…benned a létra” című tárlata révén már megismerkedhettünk a művésszel. Mint mondta, meglepő, hogy ilyen rövid idő alatt milyen nagy mértékű fejlődés mérhető a két kiállítás képei között, ami azt bizonyítja, hogy a művész pályája ívet ír le. Csernicskó István kifejezte jókívánságait is a fiatal alkotó felé, s arra biztatta, ne csüggedjen a nehezebb napokban sem, hisz mindannyiunk életében van, ami erőt adhat. Nekünk a művészet reményt, ihletést és lendületet ad.
Magyarország Beregszászi Konzulátusának képviseletében Jámbor Éva konzul asszony fejezte ki gondolatait a kiállítással kapcsolatban. Mint mondta: a tehetség és a művészet között különbségek vannak. A művészetben csak az egyéniség fontos. Ám egy alkotó folyamatosan változik. A kép a festő lelkivilágát mutatja be. S ahogyan Salvador Dali is fogalmazott: „Nem az a festő, akinek ihlete van, hanem aki másokat inspirálni tud”.
Ezt követően maga az alkotó nyitotta fel mindannyiunk szemét, megosztva a jelenlévőkkel azt, hogy miért kapta a kiállítás a Fény elnevezést. Fény kellett az elinduláshoz – mondta. Azonban nemcsak fizikai fény, hanem belső fény is. Az életben kudarc nélkül nincs siker. Az ő életében sem volt. Ám a lelki értelemben vett fény csak úgy érhető el, ha az ember megnyugszik, mivel csak tiszta lélekkel és tiszta elmével lehet hozzányúlni az „anyaghoz”. A belső fény elérése azonban fájdalommal jár, vakít. Képeim által arra törekszem – tette hozzá a fiatal művész – hogy a fényt, a krisztusi fényt bemutassam. Kívánom, hogy karácsony közeledtével mindenki találja meg azt az utat, amely elvezet bennünket e felé a fény felé, s vigyük ezt be a családunkba.
A kiállítás megnyitóját Orbán Gergő és Bak Attila gitárjátéka tette még emlékezetesebbé.
