„…nem középiskolás fokon…”

1905. április 11-én látta meg a napvilágot Budapesten, Ferencvárosban egyik legnagyobb költőnk, József Attila.

Édesapja, József Áron szappanfőző munkás, édesanyja, Pőcze Borbála szabadszállási parasztlány volt. Attila a család hatodik gyermekeként született, de ekkorra már csak két nővére, Jolán és Etelka éltek. A családfő 1908. július elsején elhagyta családját, így a három gyermekkel magára maradt édesanya igen nehéz helyzetbe került. Mosásból, vasalásból, takarításból igyekezett eltartani gyermekeit, de így sem boldogult. 1910 tavaszán Attila és testvére, Etus az Országos Gyermekvédő Liga által Öcsödre került, Gombai Ferenc parasztgazdához, aki a házi munkában való segédkezés fejében látta el őket. Attila itt kezdte meg iskolai tanulmányait a református elemi iskolában 1911-ben. Egy évvel később, 1912-ben a két gyermek visszakerült édesanyjához.
1914 elején Attila – első ízben – öngyilkosságot próbált elkövetni. Ugyanezen év végén kiderült, hogy édesanyjának méhrákja van.
1916-ban beiratkozott az Üllői úti polgári iskolába. 1919 nyarára édesanyja állapota olyan súlyos lett, hogy nem sokkal később bekövetkezett haláláig ágyba kényszerült. Fia Szabadszálláson tartózkodott éppen, amikor megtudta, édesanyja elhunyt. Elvesztése mély nyomott hagyott a költő lelkében, amelyről fájdalmasan tanúskodik Kései sirató c. versének minden egyes sora: „Kit anya szült, az mind csalódik végül,/vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni./Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,/ebbe fog belehalni.”
A két árva gyermek sógoruk, Makai Ödön lakásába került. Kilétüket azonban titokban tartották: Etust mint szobalányt, Attilát pedig mint a szobalány testvérét mutatták be. Makai Ödön lett nagykorúságáig Attila gyámja.
1920-ban hajósinas lett az Atlantica Tengerhajózási Rt.-nél. Gyámja beíratta a makói magyar királyi állami főgimnáziumba. Itt kezdődött meg költői pályája. Első verseskötete, amelyhez Juhász Gyula írt előszót, 1922 decemberében jelent meg Szépség koldusa címmel. 1923-ban már a Nyugat is közölte verseit.
1924-ben beiratkozott a szegedi egyetem magyar–francia szakára, de Tiszta szívvel c. verse miatt Horger Antal professzor eltanácsolta a tanári pályától. „Intelme gyorsan, nyersen ért/a „Nincsen apám” versemért,/a hont/kivont/szablyával óvta ellenem./Ideidézi szellemem/hevét/s nevét://„Ön, amig szóból értek én,/nem lesz tanár e féltekén”
1936 februárjában Ignotus Pállal közösen megalapították a baloldali szellemű Szép Szó című folyóiratot. Ennek szerkesztése szívügyévé vált, s baráti kapcsolatot ápolt a folyóirathoz közel álló személyekkel is, akik költőként is tisztelték őt. Ingatag lelkiállapota, indulatkitörései miatt azonban egy idő után folyamatos aggódásban éltek miatta.
1937 júliusában bekövetkező újabb, egyben utolsó idegösszeomlása után három hónapon át szanatóriumban kezelték. Ezt követően nővérei magukkal vitték Szárszóra. Itt halt meg 1937. december 3-án, a helyi vasútállomáson: egyesek szerint halálát véletlen baleset okozta – át akart mászni egy szerelvény alatt, amikor az váratlanul megindult –, mások viszont úgy gondolják, szándékosan vetette magát egy tehervonat kerekei alá.
1964 óta József Attila születésének napján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját, ezzel adózva és tisztelegve a költő emlékének, életművének.
Édesanyja halála, rendezetlen magánélete és mindennapjai fájó bélyeget nyomtak József Attila életére. Mindössze 32 évig élt és alkotott, ám az életmű, amely e fájdalmakkal, csalódásokkal, gyötrelmekkel teli három évtized alatt született, örökre beleivódott a magyar irodalom egészébe. Ezáltal pedig mindenkor hatást gyakorol mindenkire, aki verseit olvassa, s mindenkor igaz lesz Születésnapomra című versének záró gondolata: „Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani.”
Tóth Péter Radnóti-díjas versmondó így vall a költőről:
„Amikor József Attila verseit olvassuk, mások által elmondva halljuk, sokszor érezhetjük azt, hogy a XXI. század emberéről beszél a Költő. Azokról is, akiknek van apja, anyja, istene, hazája, bölcsője, szemfödele, csókja, szeretője. És azokról is, akiknek nincs. Azokról is, akik harmadnapja nem esznek. És azokról is, akik nem tudják, holnap mit adnak reggelire a gyereküknek. És azokról is, akik pontosan tudják, hogy József Attila sem tört volna be tiszta szívvel, és embert sem ölt volna! Miért értjük meg hát őt most is, a XXI. században? Mert látjuk magunk körül az ember pusztulását. Apák és anyák veszítik el a fiaikat egy értelmetlen háborúban. Mert százezrek vándorolnak a hazából külföldre.
József Attila talán legismertebb verse számomra egy utolsó segélykiáltás. Hogy forduljunk végre az elesettek, a napról-napra nélkülözők, a hazájukat elhagyni kényszerülők felé.
Az emberi élet napi problémái, külső és belső harcai nem változnak a történelem viharaiban. Csak a díszlet változik körülöttünk. József Attila egy ember volt közülünk, akinek a Jóisten olyan tálentumot adott, hogy költőként meg is tudta fogalmazni azt, amit mi egyszerű emberek is érzünk, „tudunk”, de mi nem tudjuk „úgy” megfogalmazni, kimondani őket. Nem emel föl című versében fohászkodik így Istenhez: »…ne vakítsd meg a lelkemet, néha engedd, hogy mennybe lásson.« A feltámadás ünnepéhez közel kívánhatunk-e többet önmagunknak? »Az isten itt állt a hátam mögött, és én megkerültem érte a Világot…«”

Espán Margaréta