Pünkösdi hagyományokkal zárta az évadot a Nagyberegi Tájház

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) május 20-án tartotta évadzáró programját a Nagyberegi Tájházban. A pünkösdi foglalkozásra ezúttal a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola beregszászi és kaszonyi növendékei, valamint az MCC diákjai kaptak meghívást.

Az ünnep közeledtével tematikus program várta a fiatalokat, amelynek célja az volt, hogy közelebb hozza számukra a pünkösd keresztény jelentését és a hozzá kapcsolódó népi hagyományokat. A rendezvény a Tulipán Tanoda Búzavirág és Kék Ibolyácskák citeraegyütteseinek előadásával vette kezdetét. A fiatal zenészeket Markó Veronika készítette fel.

A megnyitón Gál Adél, a tájház koordinátora köszöntötte a résztvevőket. Ismertette a nap programját, és köszönetet mondott mindazoknak, akik egész évben segítették a tájház munkáját, valamint a pedagógusoknak és fellépő diákoknak. Köszöntőjében kiemelte, hogy pünkösd a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe karácsony és húsvét után. Beszélt a Szentlélek eljövetelének bibliai történetéről, valamint annak jelképeiről, a galambról és a lángnyelvekről.

Az előadás második részében a pünkösdhöz kapcsolódó népszokásokat és hiedelmeket ismertette. Szó esett többek között a zöldágazásról, a pünkösdi királynéjárásról és a pünkösdi királyválasztásról és másokról.

A program folytatásaként a Tulipán Tanoda kaszonyi növendékei Lőrincz Zsuzsanna vezetésével népi gyermekjátékokat mutattak be. A népi játékok nem csupán szórakozást jelentenek, hanem fontos kulturális értékeket is közvetítenek. A játékokon keresztül a gyermekek természetes módon kapcsolódhatnak hagyományaihoz és anyanyelvi kultúrájukhoz.

A továbbiakban kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket, miközben a fiúk ügyességi versenyeken mérhették össze tudásukat. A résztvevők célba dobásban, zsákban ugrálásban, éneklésben és gólyalábon járásban próbálhatták ki magukat. A vetélkedő győztese Bodnár Tamás lett.

Az évadzáró program jó hangulatú közös együttléttel zárult, amelynek során a vendégek hagyományos kenyérlángost is kóstolhattak. A rendezvény méltó befejezése volt a tájház idei programsorozatának, miközben élményszerű formában segítette a fiatalokat a pünkösdi hagyományok és a magyar népi kultúra értékeinek megismerésében.

René

Kárpátalja.ma