„Arab tavaszos” fénykép nyerte a World Press Photo fődíját

Samuel Aranda spanyol fotós nyerte el a World Press Photo hagyományos nemzetközi sajtófotó-pályázat tavalyi évre vonatkozó fődíját az „arab tavasz” egyik jemeni tüntetése során készített fényképpel.

Mint a sajtófotók nívós versenyét koordináló amszterdami szervezet pénteken bejelentette, a The New York Times című amerikai napilapban megjelent fotó azzal érdemelte ki az elismerést, hogy a térségben rendszerváltásokat elindító „arab tavasznak” egyszerre több arcát tükröztetni tudta. A képen egy fátyolt viselő asszony sebesült ismerősét tartja karjában egy tavaly októberi jemeni tüntetés során.

A pályázaton 24 országból összesen 57 fényképet díjaztak. Ötezer főfoglalkozású sajtófotós összesen több mint százezer képpel pályázott.

Forrás: VajdasagMA