Szent István-szobrot avattak Mezőkaszonyban

Szoboravatással indította államalapító Szent István királyunk ünneplését a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet augusztus 20-án. Turi Török Tibor alkotását Mezőkaszony parkjában állították fel. A szobor felállítását a Nemzeti Újrakezdés Program keretében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

A mellszobor felavatását ünnepi szentmise előzte meg a Szent István király nevét viselő mezőkaszonyi római katolikus templomban, amelyet Majnek Antal püspök celebrált.

– „A Kárpát-medencében Szent István királyunk neve egyet jelent a magyar történelemmel, a magyar államisággal, állandósággal, a Kárpát-medencével” – hangsúlyozta felszólalásában Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja. Kiváltságosnak nevezte Mezőkaszony települést, amelyet nagyon sok szál fűz a magyar történelem két legnagyobb királyához, Szent Istvánhoz és Szent Lászlóhoz.

– „Egy olyan személynek állítunk most emléket, aki mindenkié volt, nemcsak a magyaroké. Szent István országa nemcsak a felekezeteké volt, hanem az ott élő minden népé, akik tisztelték őt” – indította köszöntését Orosz Ildikó megyei képviselő, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet elnöke. – „Itt Európában, a keresztény világban úgy tudtunk megmaradni, hogy Szent István az országot kereszténnyé tette és ennek köszönhetően elfogadtak, befogadtak, így ezer éven keresztül építhettük és építhetjük”.

Orosz Ildikó reményét fejezte ki az iránt, hogy néhány év múlva ez a nap egy mérföldkővé válik, amely összehozza Szent István nevében az egyházakat, a híveket, a határon innen és túl élő keresztényeket.

Szent István király mellszobrát Szilágyi Mátyás főkonzul, Majnek Antal püspök és Orosz Ildikó elnök leplezte le. Államalapító királyunk szobrát a történelmi egyházak képviseletében Majnek Antal püspök és Radvánszky Ferenc mezőkaszonyi református tiszteletes áldotta meg.

 A rendezvény színvonalát a Mezőkaszonyi Református Asszonykórus Szent István-napi énekekkel emelte.

A Pro Cultura 2015-től kulturális rendezvénnyel méltatja az államalapítás ünnepét. Idén a szoboravatást követően Tiszacsomán, a Szent István-napi búcsún a látogatókat ingyenes kézműves foglalkozások várják, az érdeklődők finom pálinkát és magyaros ételeket kóstolhatnak népzenei és könnyűzenei fellépők előadásai mellett. A búcsút tűzijátékkal zárják a szervezők.

Kárpátalja.ma