Szolidaritásból ukrán filmeket is vetítenek a Szarajevói Filmfesztiválon

A Szarajevói Filmfesztiválon idén az Ukrajnával való szolidaritás jeleként ukrán filmeket is bemutatnak a különböző versenykategóriákban – közölte a fesztivál szervezőbizottsága a hét végén.

Emellett rezidensprogramot is hirdetnek ukrán alkotóknak, akik ismert boszniai és más alkotókkal közösen dolgozhatnak tovább projektjeiken Szarajevóban.

A térség egyik legrégebbi és legjelentősebb filmfesztiválját augusztus 12. és 19. között rendezik meg. Eddig a térség számos országából mutattak be filmeket, Ausztriától Törökországig minden ország szerepelt már a rendezvényen, Ukrajna azonban eddig kimaradt.

A közlemény szerint a főként Délkelet-Európával foglalkozó filmes mustra elítéli az ukrajnai háborút és az orosz inváziót.

A Szarajevói Filmfesztivált 1995-ben alapították azzal a céllal, hogy a kultúrán keresztül tiltakozzanak a boszniai háború ellen, a fesztivál és szervezői így személyes tapasztalatból merítve tudják, hogy háborús időszakban milyen fontos akár csak a jelképes támogatás is – írták a közleményben. A fesztivált azóta is minden évben megrendezték, a koronavírus-járvány idején az interneten lehetett megtekinteni a filmeket.

Az ukrán filmesekkel történő együttműködés első jelenként a Szarajevói Filmfesztivál a hivatalos YouTube-csatornájára feltöltötte Szergej Loznica ukrán rendező Tükröződések (Reflections) című alkotását, amely a Szarajevó Hídjai nevű projekt keretében készült. A projekt keretében – amelyet 2014-ben az első világháború századik évfordulója alkalmából indították – 13 európai rendező foglalkozott Szarajevóval.

Forrás: mti.hu