Szörényi Levente kapta az Emberi méltóságért kitüntetést

Szörényi Levente zeneszerző, előadóművész vehette át az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) által alapított Emberi Méltóságért kitüntetést szombaton Budapesten.

A művésznek közelgő 75. születésnapja alkalmából, kimagasló színvonalú zeneszerzői és előadóművészi munkásságáért, sikerekben gazdag pályafutásáért adományozta a díjat a szervezet.

Lomnici Zoltán, az EMT elnöke az átadó ünnepségen elmondta, vannak olyan művészeti, tudományos és sportteljesítmények, amelyek a történelem részévé válnak.

Példaként említette az Aranycsapatot, amely 1953. november 25-én az angolok elleni futballgyőzelemmel visszaadta az önbecsülését az 1945 után bűnösnek kikiáltott nemzetnek. Felidézte: 1956-ban megkísérelték megroppantani a nemzet gerincét, majd a kádári konszolidáció egy olyan világot hozott, amelyben az itt élők azt hihették, hogy minden a legnagyobb rendben van és nem kell foglalkozni a nemzeti kultúrával és a magyarság történetével, helyette adott volt az internacionalizmus, a népek jövője. Lomnici Zoltán szerint ugyanakkor az Illés együttes olyan üzeneteket küldött az emberek felé, amelyekből azt lehetett érezni, hogy hiányzik a mindennapokból a szabadság.

Ezt a művészet által kiváltott társadalmi hatást, amely a rendszerváltás lelki előkészítése is volt, kívánták díjazni az elismeréssel – tette hozzá.

Az ünnepségen Dévai Nagy Kamilla énekes elénekelte az Illés együttesnek Az utcán című számát, amellyel kapcsolatban Szörényi Levente elmondta: a dal, amelynek visszatérő refrénje, hogy „Bár tudnám, hova, de hova, de hova, de hova megyek” eredetileg nem úgy fejeződött volna be, ahogy ismertté vált. Amikor a dal megszületett, beadták azt a sanzon- és táncdalbizottságnak, de azt a választ kapták, hogy egy szocialista fiatalnak tudnia kell hova megy, ezért aztán Bródy János kénytelen volt megírni hozzá az optimista véget.

Az Emberi Méltóság Tanácsa azokat részesíti elismerésben, akik hivatásuk gyakorlása mellett jelentős közéleti tevékenységet is kifejtenek. Az elmúlt években több művész kapta meg a kitüntetést, így Jókai Anna, Törőcsik Mari, Kányádi Sándor, ifj. Sánta Ferenc, Bodrogi Gyula, Kóbor János, Benkő László. A sportolók közül korábban az Aranycsapat jobbhátvédje, Buzánszky Jenő vehette át az elismerést, az elmúlt évben pedig Jónyer István négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok asztaliteniszező.