Találkozás – a magyar költészet napjára emlékeztek Beregszászban

A magyar költészet napja alkalmából tárlattal egybekötött ünnepi rendezvényt tartottak Beregszászban, az Európa–Magyar Házban április 11-én.

Az ünnepségen elsőként Vári Fábián László József Attila-díjas költő szólalt fel, aki beszédében megemlékezett a születésnapos költőről. Elmondta, hogy az a jó költő, aki időszerű gondolatot tud leírni, mely által üzen annak a kornak, amelyikben éppen olvassák. Vári Fábián László örömét fejezte ki, hogy sok fiatal tollforgató van Kárpátalján, s hogy a líra – a vélekedésekkel ellentétben – nem haldoklik, hanem nagyon is él.

Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke is felszólalt, aki a történelem és irodalom kapcsolatáról beszélt. Kiemelte, hogy mindnyájunk feladata, hogy a verset ne csak népszerűsítsük, hanem szerettessük is meg az olvasóval, főként a fiatalsággal. Ezért nagyszerű kezdeményezésnek tartja a Gittegylet által meghirdetett mozgalmat (Posztolj verset az utcára!), melyhez a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) is csatlakozott, amelynek tagjai néhány órával korábban kárpátaljai költők versét ragasztották ki Beregszász különböző részein.

Dr. Mélykuti Ferenc, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja is felszólalt, aki szintén kiemelte, hogy a magyar líra nem halálozott el, csak más formát öltött: az internet világa fontos szerepet játszik akkor is, ha költészetről van szó. Végezetül a kormánytisztviselő saját versét olvasta fel.

Lőrincz P. Gabriella beregszászi költő bemutatta az egy éve alakult, mára már hivatalosan is bejegyzett irodalmi társaság, a KVIT tagjait, akik közül sokan fel is olvasták írásaikat a rendezvényen.

A társaság idén első alkalommal hirdetett internetes versmondó versenyt, amelynek díjkiosztóját szintén ezen az ünnepségen tartották. Shrek Tímea, a verseny ötletgazdája adta át a díjakat a verseny résztvevőinek.

Marcsák Gergely megzenésített verseket adott elő József Attilától és kárpátaljai költőktől.

tarlat_02
Fotó: Gálfi Dezső

Az ünnepség második felében az ArtTisza művészeti egyesület Találkozás címet viselő tárlatát tekinthették meg a jelenlévők. Szilágyi Sándor, az ArtTisza elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a képzőművészet és az irodalom találkozása a mai rendezvény is, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is szervez majd közös programokat a művészeti egyesület és a KVIT.

A rendezvény kötetlen beszélgetéssel zárult. A tárlat továbbra is megtekinthető az Európa–Magyar Ház kiállítótermében.

Pusztai-T. Beatrix
Kárpátalja.ma