Tandem 70 – Réti János és Klisza János tárlata Beregszászban

„A festészet néma költészet, és a költészet vak festészet. Egyik is, másik is a természetet utánozza, amennyire képességeitől telik, és egyikben és másikban is kimutatható nagymérvű erkölcsi tartalom…”
Leonardo da Vinci

Egy különleges ünnepi tárlatnak adott ideiglenes otthont a beregszászi konzulátus Gulácsy-terme. Január 23-án Tandem 70 néven nyílt kiállítás Réti János és Klisza János munkáiból, akik idén ünneplik 70. születésnapjukat. Az eseményt Magyarország Beregszászi Konzulátusa szervezte a magyar kultúra napja alkalmából.

A két alkotót nem csupán a művészet, lakhelyük és a koruk köti össze, hanem szoros barátságuk is. Így nem véletlen, hogy közös kamarakiállításon jelentek meg Réti János grafikái és Klisza János pasztellfestményei. Mindkét művész munkássága meghatározó a kortárs kárpátaljai képzőművészetben.

A rendezvényt Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátusának első beosztott konzulja nyitotta meg. Ezután Tarpai Viktória színművésznő előadásában Kölcsey Ferenc Rákóczi hajh… című verse és Leonardo da Vinci Tudomány és művészet című művéből egy gondolat hangzott el. Ezt követően Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul tartott köszöntőbeszédet. A főkonzul beszédében méltatta két művész tevékenységét, és kifejezte reménységét afelől, hogy a jövőben magyar és ukrán, valamint anyaországi és határon túli piktorok képei is kiállításra kerülnek a Gulácsy-teremben. A továbbiakban Tarpai Viktória egy történetet elevenített fel, amelyben Mátyás királyt egy költő és egy festő ajándékozta meg, majd a kiállítás kurátora, Dupka György ismertette Réti János és Klisza János pályaképét.

„Nem olyan szokványos két művésszel találkozunk, akik az ecsetjükön túl nem látnak. Ők ott voltak és vannak a közéletben, és a tudásukat ajánlották föl, hogy ezt a fiataloknak átadják” – hallhattuk Dupka Györgytől.

A tárlatmegnyitót Tarpai Viktória zárta Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom című versével. Az esemény jó hangulatú állófogadással fejeződött be.

Réti János és Klisza János Ungváron élő és alkotó festőművészek. A MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének társelnökei, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának tagjai. Állandó résztvevői a Tiszaháti Munkácsy Mihály Képzőművészeti Alkotótáboroknak és a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesület csoportos kiállításainak.

Klisza János pályafutása építészként indult, 1974-ben fejezte be a Kijevi Állami Képzőművészeti Főiskola építészeti karát. 1984-től az Ukrán Építészeti Szövetség, 2006-tól az Ukrán Képzőművészeti Szövetség tagja. Réti János tanulmányait az Ungvári Iparművészeti Szakiskolában (ma: Ungvári Erdélyi Béla Képzőművészeti Koledzs) végezte. Festészet mellett grafikával foglalkozik, több könyvet is illusztrált, köztük Nagy Zoltán Mihály Az idő súlya alatt című novellagyűjteményét.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma