Tavaszi kézművesség és májusfaállítás a Nagyberegi Tájházban

Hosszú csend után a Nagyberegi Tájház ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Az udvar és a belső terek iskolásokkal teltek meg, a foglalkoztató termekben ügyes kezek alkottak szebbnél szebb ajándékokat.

Az április 28-ai foglalkozásra Beregszászból érkeztek gyerekek. A program tárlatvezetéssel indult, mely során a látogatók megtekintették a tájházat és a botanikus kertet. Majd következett az alkotómunka. A nagyobb foglalkoztató teremben a gyerekek nemezből készítettek karkötőket és fülbevalókat. A kisebb teremben papírból és szalvétából virágokat kötöztek. Amikor mindenki elkészült az alkotásokkal, közösen kivonultak az udvarra májusfát díszíteni.

A májusfaállítás minden évben helyet kap a tájház programjai között. A szervezők fontosnak tartják, hogy a többszáz éves múltra visszatekintő szokást újra és újra felelevenítsék.

A májusfa állítása az egész magyar nyelvterületen ismert szokás volt. A legények éjszaka vágták ki az erdőben, és hajnalra állították fel a helyi szokásoknak megfelelően: vagy minden lányos ház elé együttesen, vagy mindenki a saját szerelmének háza elé. A fát szalagokkal, egykoron zsebkendőkkel, virágokkal, borral, néha hímes tojásokkal díszítették föl, mielőtt a földbe beásták, vagy a kapufélfára, kútágasra felszögelték volna.

A fát titokban vágták ki, és az éj leple alatt vitték a házhoz. A hatalmas fák felállítása nem egyemberes feladat, és igazi erőpróbát is jelenthet. Mindezt csendesen, a ház népének felzavarása nélkül kellett tenni.

Minél nagyobb és díszesebb volt a fa, annál nagyobb büszkeség töltötte el másnap a leányzót. Hát még a gazdát! Hiszen a fa dísze, formája, fajtája és nagysága az udvarlási szándék komolyságának egyik jelképe volt. A felállított májusfát több napig le sem bontották. Egyes helyeken csak pünkösdkor szedték le a kapuról.

A májusfa állításának szokása napjainkban is él, igaz, egyre kevesebb kaput díszítenek a sudár fák. Annál nagyobb divatja keletkezett a májuskosaraknak. A Nagyberegi Tájház fája emlékeztet minden fiatal legényt, hogy közeledik a május elseje…

Amíg a gyerekek a fát díszítették és állították, addig a konyhában fánk készült, melyet mindenki jóízűen fogyasztott el a nap végén.

A programot a Pro Cultura Subcarpathica szervezte a Csoóri Sándor Alap támogatásával és a Hagyományok Háza Kárpátaljai Kirendeltségének szakmai partnerségével.

Gál Adél

Kárpátalja.ma