Több ezer turistát várnak az ungvári Bor- és mézfesztiválra

„Nem a borászok és az eladott bor mennyisége, hanem az ital minősége – ez az, amit a fesztiválon látni akarunk!”, – hangsúlyozta a Kárpátaljai Magán Szőlészek és Borászok Szövetségének elnöke, Alekszandr Kovács, miközben bejelentette, hogy az ünnepségre árpilis 28. és május 2. között kerül sor Ungváron – írja az ua-reporter.com.

A Bor- és mézfesztivált idén már 7. alkalommal rendezik meg a megyei központban. Idén is különleges újdonságokkal ruházzák azt fel.

Először is idén az ungváriak és a város vendégei a Rákóczi utcán található épület régi pincéjében, az úgynevezett Bagolyfészekben kóstolhatják majd meg a borokat.

Tavaly Viktor Pogorelov kezdeményezésére ez a hely a Kárpátaljai bozsolé helyszínévé lett és a hasonló események kiváló központjává nőtte ki magát.

A borok értékelésének rendszere is változik – a követelmények közelebb kerülnek az európaiakhoz és az italok a versenyen előzetes értékelés után vehetnek csak részt.

Így már április elején ismert lesz, melyek a díjazott borok. Tehát a fesztivál vendégei a legjobb borokat degusztálhatják és vásárolhatják meg.

Az ünnep alatt nagy figyelmet fordítanak majd a borfogyasztási kultúrára is – a turisták nem műanyag poharakból, hanem a fesztivál nevével díszített poharakból kóstolhatják majd a borokat.

Egyébként a szervezők versenyt hirdetnek a fesztivál logójának elkészítésére, valamint a poharakra és az arany, ezüst és bronzérmekkel díjazott borok palackjaira kerülő matricák tervezésére. A pályázatokat a fesztivál Facebook-oldalán (http://www.facebook.com/SonacnijNapij) várják.

A versenyeztetett borok számát illetően, rekordszámú italt várnak a fesztiválra – mivel a paletta évről-évre bővül. Alekszandr Kovács mindenkinek a bor szerelmesei közül azt javasolja, hogy gyűjteményét egy 2011-es borral bővítse – mivel a tavalyi szezon szokatlanul jó volt a minőségi borok termelésének szempontjából.mz

Melyek a fesztivál legjobb borai? Már a jövő héten megtudhatjuk: már ezen a hétvégén összegyűjtik a versenyen részt venni kívánóktól a mintákat (a borászok azt kérik, mihamarabb hirdessenek eredményt), a bizottság a borok degusztációját április 3-ra tervezi.

Az ünnepségre, mely az Ungvári Városi Tanács égisze alatt kerül megrendezésre, többezer turistát várnak: a novemberi Kárpátaljai bozsolé fesztivált több, mint 10 000 vendég látogatta meg, a tavaszi rendezvény sokkal zsúfoltabbnak ígérkezik.

 

forrás:karpat-tur.net