Véget ért a Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor

Befejeződött az első alkalommal megrendezett Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor július 29-én.

A tábort a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola szervezte meg. 

A táborban 40 kőrösmezői és terebesfejérpataki gyermek vett részt.

A résztvevők a hét folyamán Rábaközi, Sárközi, Szatmári és Dunántúli tájegységek zenéjével ismerkedtek meg. Népdalokat, népi játékokat tanultak, néptáncoltak, valamint hangszeres oktatáson vettek részt. A kézműves foglalkozáson viseletes babát, szalagrózsát és textil tulipánt készítettek.

A tábor programján belül kőrösmezői édesanyák és 6 év alatti gyermekeik is részt vettek néhány foglalkozáson, ahol nagy szerepet kaptak az ölbeli játékok, mondókák, eszközös és ritmusfejlesztő népi játékok. A foglalkozásokat Kokas Erzsébet vezette. A Kokas Bandának köszönhetően az alkalom zenés táncházzal zárult. 

A program záróműsorral ért véget, ahol a gyerekek a hét folyamán elsajátított tananyagból egy színes produkciót mutattak be.

A hivatalos zárást megtisztelte jelenlétével Deljatincsuk Andrij, a Kőrösmezői kistérség vezetője is.

A tábor Magyarország Miniszterelnöksége és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.

Kárpátalja.ma