Zádor Dezső tiszteletére szerveznek zongoraversenyt Ungváron

Az ungvári zeneművészeti szakképző alapítójának és első igazgatójának tiszteletére március 23. és 26. között megszervezésre kerül az első Zádor Dezső nyílt zongoraverseny – tájékoztat a zaholovok.com.ua hírportál.

– A versenyt a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció kulturális osztálya kezdeményezte – mondta Molnár Ildikó, az osztály helyettes vezetője.

Szakács Mária, a szakképző oktatója hozzátette, hogy a megmérettetésre érkezett nevezések száma már meghaladja a harmincat. Az ország több régiójából is jelentkeztek, többek között Ivano-Frankivszkból, Kijevből, Odesszából, Harkivból. Vidékünkről is többen beneveztek a versenyre: Ungvárról, Munkácsról, Ilosváról, Szojváról, illteve Nagybocskóról. A helyi résztvevőkön kívül a kassai konzervatóriumból, a debreceni zeneművészeti szakképzőből, valamint a weimari zeneművészeti gimnáziumból is érkeznek versenyzők. Elmondta, hogy ez egy kiemelkedően fontos esemény, mely felhívja a helyi fiatal tehetségek figyelmét a klasszikus zenére.

Kárpátalja.ma