Zárt kapuk mögött, videókkal jelentkezik a Nagyberegi tájház

A koronavírus-járvány okozta karantén miatt a legtöbb intézmény, így a Nagyberegi tájház is bezárta kapuit. De nem zárkózott el a közönség elől. Kinyílt ugyanis egy másik tér: az online kommunikáció.

A korlátozások miatt a tájház munkatársai is új feladat elé néztek, hiszen a megszokottól eltérő formában kell programot szervezni, s másként kell bemutatni a szokványos kézműves foglalkozásokat. Ezért az internet adta lehetőségeket kihasználva folyamatosan jelennek meg a tájház közösségi oldalán olyan kisvideók, melyek egy-egy foglalkozást mutatnak be. Emellett fotókkal is igyekeznek fenntartani az érdeklődést, illetve kedveskedni a látogatóknak, az érdeklődőknek.

A videókban szereplő kézművesek olyan ötleteket sorolnak és mutatnak be, melyek otthon is könnyedén megvalósíthatók. Kevés alapanyagot és eszközt igényelnek, így azt bárki egyszerűen elkészítheti. Elsőként a májusfaállítás szokását vették videóra a munkatársak, mely minden évben helyet kap a tájház programjai között. Majd a háziasszonyoknak kedvezve csigatésztakészítés következett. A továbbiakban a csuhé megmunkálásával foglalkoznak, illetve kézműves technikákat, konyhai tevékenységeket mutatnak be.

A kerti séta és a fotósorozatok célja, hogy továbbra is látható és megtekinthető legyen a tájház értékes gyűjteménye.

A közzétett videókkal az intézmény idén is csatlakozik a Tájházak Napjához, melyet a Magyarországi Tájházak Szövetsége hirdetett – ezúttal online formában Virtuális Tájházak Napja címmel. Felhívásukban arra kérték a szövetség tagjait, hogy a szokásokat, tradíciókat, népművészeti tevékenységeket rövid, néhány perces videófelvételekben örökítsék meg, s juttassák el az otthonlévőkhöz, a nagyközönséghez. Többek között ennek a felhívásnak tesz eleget a Nagyberegi tájház is, hogy egy új, a virtuális térben is létrejövő közösség megerősítését szolgálja.

A programok szervezője a Pro Cultura Subcarpathica. A foglalkozások és a videók a Hagyományok Háza Kárpátaljai Kirendeltségének szakmai partnerségével és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulhatnak meg.

Gál Adél
Kárpátalja.ma