IV. BercsényiFeszt és Honeybeast-koncert Ungváron

„ZeneVarázslat” a nemzeti összetartozás jegyében a Rákóczi-főiskolán

Szerző: | 2021.06.04., 18:27 | Kulturális hírek

A ,,GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2021-ben második alkalommal szervezte meg a ,,ZeneVarázslat” című 60 órás képzést és hangversenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Tehetségprogram támogatásával. A program lezárásaként hangversenyt szerveztek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében június 4‐én.

A program célja, hogy minél közelebb hozza a gyermekekhez a klasszikus zenét. A hangversenysorozat Magyarország számos településére eljutott, és sok gyermekkel kedveltette meg a klasszikus zenét és a verseket.

A képzésre idén huszonhárman jelentkeztek, ezek közül tizennégyen tavaly is részt vettek a kurzuson.

Dr. Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója elmondta, hogy a mai napot a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezték. Kiemelte: Éljünk bárhol a világban, a zene által összetartozunk.

Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja örömének adott hangot, hogy a magyar nemzet nemcsak országhatáron belül, hanem szerte a Kárpát-medencében fenn tud maradni. Ez a nap pedig különösképp emlékeztet minket erre.

Csernicskó István, a Rákóczi‐főiskola rektora minden versenyzőnek sok sikert kívánt, majd kiemelte, hogy a tehetségek leljék örömüket abban, amikor leülnek a zongorához, és elkezdenek játszani.

Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész online köszöntötte a jelenlévőket.

A művésznő felelevenítette az elmúlt időszak nehézségeit, de bizakodóan tekintett előre. Külön kiemelte: Nem véletlen, hogy a kurzus zárókoncertje június 4-re esett. A képzés során a gyerekekkel igazi csodát élhettünk át.

A köszöntések után a diákoké volt a főszerep, akik kiváló zenedarabokat varázsoltak a színpadra. A rendezvény végén pedig oklevelet és ajándékcsomagokat vehettek át az ifjú tehetségek.



Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This