Zsarnokságok és utópiák… Kezdetét vette a VII. Keresztyén Balázs Olvasótábor

„A könyvek a legcsendesebb és a legkitartóbb barátok, a legelérhetőbb és legbölcsebb tanácsadók, és a legtürelmesebb tanítómesterek”
(Charles William Eliot)

Hetedik alkalommal nyitotta meg kapuját a Keresztyén Balázs Olvasótábor augusztus 14-én, Beregszászban. Az ötnapos rendezvény a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) közös szervezésében valósul meg.

A megnyitón Kudlotyák Krisztina, a PCS igazgatója és Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője köszöntötte a résztvevőket és ismertette a tábor programját és házirendjét.

– Olvasni nem azért kell, hogy ismerjük a könyv tartalmát, hanem azért, hogy többek legyünk tőle – biztatta a résztvevőket a PCS igazgatója.

Az olvasótábor elsődleges célja az olvasás iránti érdeklődés felkeltése, az olvasáskultúra és a szövegértés fejlesztése, az önművelés, a dramatizálás, melyekre a kötetlen beszélgetések, műveltségi vetélkedők, kreativitást fejlesztő játékok adnak majd lehetőséget.

A tábor minden évben egy adott téma köré épül. Idén a zsarnokságok és utópiák fogalmakat fogják boncolgatni a fiatalok, akik közül sokan visszatérő vendégei a rendezvénynek.

A szervezők a hét folyamán különböző lehetőségekkel készülnek a gyerekek számára. Délelőtt és a kora délutáni órákban kárpátaljai és magyarországi pedagógusok tartanak majd foglalkozásokat. Ezen kívül játékokkal és kézművességgel színesítik a programot.

A tábor vezetői komoly irodalmi művekkel is készültek a résztvevők számára, melyek feldolgozását különböző dráma- és szerepjátékokkal teszik könnyebbé.

Bursza Krisztina
Kárpátalja.ma