Én sem megyek el…
… az áramkimaradások mellett. Sokáig úgy gondoltam, hogy ebbe a témába én nem kezdek bele. Ülök a sötétben. Persze elemes kis fényfüzéreim vannak, még talán a fülemre akasztva is, de mégis olyan, mintha sötét volna.
Sötétek az utcák, a parkoló autók, a hazaigyekvő emberek, minden.
A lelkemben gyújtok fényt. Lelkierő a maximumra tekerve, és jön a várakozás, pedig már advent elmúlt, és a megváltó is megszületett, halleluja. Halleluja, halleluja…
Elszoktam a gondolkozástól. Furcsa is, hogy most mik eszembe nem jutnak. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy nem szívesen lenne gondolat a fejemben, kezdem érteni, mire gondolhatott. Persze nem azért, mert őrültségeken jár az agyam ilyenkor, hanem mert a gondolkozásom lerövidült. Nem vagyok hajlandó hosszútávra tervezni. Rövid az életem ahhoz, hogy túl sokat képzeljek róla. Percember nem lettem, de lelassítom az agyam, hogy sikerüljön megélnem a pillanatot, amiben benne vagyok. Most például azt, hogy nyomogatom a billentyűzetet. Ha az ember közben kizárja a sötétséget, akkor könnyen a fényben találja magát, a gondolatok, az írás megszületésének dicsőségében.
Halleluja.
Ui.: Az argentin világbajnoki cím is oly Messi-nek tűnik.
Erbé