A nap verse: Penckófer János: [Ó, Édesistenem…]

Ó, Édesistenem, hát ez a Fiak Hídja,
s akkor ez a teremtésmélységű
hang lehet az első beszédátkelés,
amely „világnok kezdetviül fugván”
holtában is megmordul és felfelel,
valami szócsomósodások: alvadt-
vérdarabok mozdulásait érezni,
lehetünk bár a vadonba szánva,
vagy a kettős számrendszerhez
egyenítve, akár csillagokon, akár
billentyűkön jár a gondolat: a fiú-
sors az anyasors nyelvén virágzik,
és e megszólalásból indul a beszéd-
átkelés.
Itt egy vadon élő Júdásfa,amott egy
Golgotavirág, és – Édesistenem! –
a Boldogasszony-tenyerén jár, aki
egybelátja mind a napfordulók,
mind a napéjegyenlőségek íveit,
látja összeérni a világfák koronáit,
s látja magát futni: át a digitál-
hálózat óperenciáján, át az el-
süllyedt hazák idején, át a világ
legszebb nyelvén, ezen a Rigó-
poháron,Tűztollon és Harang-
lábon, de csakis az „Új vár, fényes
vár” emlékritmusában fut a „Hídon
megyek át.”
De virág a virágtól, világfa a világ-
fától, anya a fiától, s mint a
bibliafordító Komjáti Benedek
nyelve Pál apostol első magyar
megszólalásától – elkülönül, el-
szakad: hogy külön dicsérete
legyen mindeneknek, mint azon
az ezerötszázharminckettes éven,
Gergely-nap vigíliáján, amikor
a Nyalábvárhoz szállt az összes
magyar nagymiseharang, s a
Fiak Hídja olyan árva volt, mint
zengő érc, oly árva, mint a pengő
cimbalom.

Forrás: kmmi.org.ua