Jobbágy Károly: Felkelt a nép

Felkelt a nép, hiába volt bitófa,
kegyetlen kínzás, börtön és halál.
Feltámadt ő, a holt – ki tíz év óta
sírban feküdt, – ma újra talpon áll.

S mily óriás! Kezével szobrokat dönt,
és széttépi a rabság címerét.
Ő, aki eddig szolga volt a földön,
parancsol, ítél, arca fényben ég.

Az, aki látta egyszer megalázva
vonulni sorban, utcákon birkamód
– nem ismer rá, hogy láncait lerázta
s kiált: „Rabok legyünk vagy szabadok.“

Nem ismer rá az sem ki megkötözte,
ki nem érte, hanem belőle élt,
riadtan nézi, hogy hatalmas ökle
hová zuhan, bilincsét zúzni szét.

Dicsőség néked Ifjúság és hála,
hogy itt e földön, ahol életúnt
ki nem szabad és inkább dől halálba,
már nem kell többé szégyelnünk magunk.

Mondják, a Himnuszt énekelték
úgy indultak a puskatűznek.
S a könnygáz, meg a tűzzel telt ég
nem riasztotta vissza őket.

Csorgott a könnyük, talán sírtak.
Csorgott a vérük, belehaltak.
Diákok voltak, s ők csinálták
A Dicsőséges Forradalmat!

Budapest, 1956. október 29.

Forrás: Nemzetőr, 1976

Nyitókép: Fortepan / Nagy Gyula