Vári Fábián László: Aztán visszatért

Lenyugvó anyám két tenyerét
rövidlátó szemére rakva
elfirhangozta magát az éjtől,
és megindult a vaságy alatta.

P. nagyapám hegyelt a bakon
szabóollóját csattogtatva,
nyerített a vén vasnyoszolya,
s poroszkálásból átváltott trappba.

Végigügettek két temetőn,
helyet kerestek, majdani fészket.
A vágóhíd előtt horkant fel a ló.
A halál állt ott. Szemébe néztek.

Temető ismét a szőke Tisza:
imákat mormolt és rohantában,
súlyos holtakat cipelt a hátán
harminckilenc márciusában.

A családtagokat egybekötötték –
ne maradjon urától az asszony.
Az Esthajnal, ha fel talál jönni,
mindannyiuk felett virrasszon.

Anyám felsírt, a sodrony nyiszorgott.
Aztán visszatért belé a lélek…
Maradék élete kilenc nap kóma.
Már csak a viszontlátástól félek.

Forrás: Vári Fábián László, Ereimben az idő, 2015

Nyitókép: Scheiber Hugó festménye, Nakonxipan